Sokan kérdeztek minket, hogyan született az egyesület, kik alapították, milyen célok mentén dolgozunk és hogy pattannak ki a fejünkből az újabb és újabb projektek. Most a három „alapító anya” mesél a részletekről.
Közkívánatra jöjjön Bokor-Bacsák Györgyi, Élő Fruzsina és Török Flóra beszélgetése.
Flóra: Az Egyesület az Inklúzióért 2017-ben alakult, de ha a kezdetekről mesélünk, akkor vissza kell mennünk az időben. Fruzsi lett először spéci anya, aztán amikor én is hasonló helyzetbe kerültem, megkerestem őt. Györgyi pedig picit később csatlakozott hozzánk önkéntesként és gyógypedagógusként.
Fruzsi: Amikor spéci anya lettem, mindenki sötét jövővel riogatott. Én viszont lázadozni kezdtem:
az nem létezik, hogy ennyi volt az élet és mostantól szomorkodnunk kell. Csak azért is jó lesz nekünk - legfeljebb máshogy!
Jancsinak valóban nehezebb az átlagnál, de neki is jogában áll megismerni és élvezni a világot! Ezzel a szemlélettel indítottam el az azóta már lezárt Jancsikából kiskirály blogot, hogy dokumentáljam, ahogy a fiunk a világgal ismerkedik.
Györgyi: Tudom, hogy én még nem most jövök a történetben, de muszáj közbeszúrnom egy sztorit. 2009 végén rábukkantam Fruzsi blogjára. Megtetszett, ahogy árnyékszínházat csinált, vagy végighúzta Jancsi kezét a ház falán, hogy a kisfiúnak legyen közvetlen elképzelése arról, hol laknak. Tetszett, ahogy hozzáállt a helyzetükhöz és a legjobbat igyekezett kihozni belőle. Megállapítottam, hogy ez az ember ugyanazt gondolja a világról anyaként, mint amit én gyógypedagógusként. Hat év telt még el, mire kapcsolatba kerültünk.
Flóra: Én 2011-ben kerültem krízishelyzetbe. Ahogy mondani szoktam, akkor esett ránk a meteor (Flóra TED előadása Nem para címmel itt nézhető meg – a szerk.) Először csak a kétségbeesés jött, hogy miért pont mi? Aztán szépen lassan elkezdtem sorstársakkal beszélgetni. Az egyik közös ismerősünk pedig azt mondta: „Neked a Fruzsi kell!” Rám is nagy hatással volt a blogja. És amikor találkoztunk, sok erőt adott például ez a mondata: „Attól még, hogy sérült gyerekünk született, nem kell, hogy egész életünkben nyomorultul érezzük magunkat!”
Egy szép napon megérkeztem Fruzsiék teraszára, ahonnan át lehetett látni életünk akkori fontos helyszínére, a Korai Fejlesztő Központba, mert Fruzsiék a szomszédban laktak. Hamar barátok lettünk, vagyis úgy éreztük, mindig is azok voltunk. Aztán az anyai összekapcsolódás után nem sokkal kimondtuk: csináljunk valamit közösen a gyerekeinkért!
Másik három anyával játszóteres projektet indítottunk. Hogy miért játszótér? Mert az egy fontos szociális állomás, számunkra pedig egyben egyfajta „coming out” is.
Spéci szülőként azzal, hogy ki mersz menni a gyerekeddel a játszóra, bevállalod, hogy te, ti mások vagytok. Vállalod, hogy megnéznek, hogy kérdezni fognak stb.
Fruzsi: A szélesebb értelemben vett „kilépés a világba” pedig akkor következett, amikor a MagikMe társadalmi vállalkozás keretében elkezdtünk gyűjteni egy inkluzív játszótéri eszközre. Olyan libikókát és homokozót fejlesztettünk, amelyeket ép és sérült gyerekek egyszerre és egyaránt használhatnak.
A közösségi finanszírozási kampányban nyilvánossá tettük a helyzetünket, ország-világ előtt megmutattuk, hogy kik vagyunk és miért dolgozunk. Hatalmas szeretetcunamit szabadítottunk ezzel magukra és sokan biztattak, hogy jó az irány, mellettünk vannak, csináljuk csak!
Flóra: Sokan megértették, hogy
mi nem akarunk otthon ülni és sajnálni magunkat, hanem tenni akarunk azért, hogy a világ befogadóbb legyen
– és ehhez csatlakoztak a saját lehetőségeik szerint. Ki pénzt adott a prototípus kifejlesztésére, ki ötletet, ki segítséget, ki önkéntes munkát. És ekkor, egyszer csak megérkezett közénk Györgyi.
Györgyi: Megérintett egy poszt a közösségi médiában. A képen egy kertben gyerekek hasaltak, szerteszét deszkák hevertek. A kísérőszöveg olyasmi volt, hogy „Mai nagy eredményünk: a tesztalanyok nem sírtak a teszt alatt!” Gondoltam, ők aztán ismerik az életet!
Láttam a szép, magasztos, távoli célt (inkluzív játszótér), ugyanakkor a kert összevisszaságából és a szöveg megfogalmazásából kitűnt, hogy a csapat a realitás talaján áll. Éreztem, hogy érdemes segítenem. Írtam egy üzenetet, hogy felajánlom a tudásom és a tapasztalatom a jó ügy érdekében.
Hamarosan a Városligetben találtam magam Fruzsival. Pont azt éreztem, amit az előbb Flóra említett, hogy én ezt a lányt, mármint Fruzsit ezer éve ismerem. Úgyhogy hamar kialakult, hogy a nagyobb csapaton belül mi hárman a többieknél is jobban tudunk kapcsolódni, ugyanarra a ritmusra járt az agyunk.
Fruzsi: Készen lettek a játszóeszközök, egyre több és több játszótérre kerültek ki, a projekt sikeres volt. Mi mégis éreztünk valami hiányt. Kiléptünk a négy fal közül, felvállaltuk ezt az egészet, de
sajnos a világ (még) nem állt készen ránk. Hiába mentünk a játszótérre, nem történt ott magától semmi az eszközök ellenére sem, mert előbb a fejekben kellett volna valaminek történnie…
Flóra: Felvetettem, hogy menjünk civil irányba, legyen a fejekben való akadálymentesítés egy nonprofit ügy. Ezt mi hárman találtuk életképesnek, így született meg a „mozgalmunk”, mert igen, először pont úgy működtünk, mint egy mozgalom.
Györgyi: Támogattak minket a férjeink is. Fruzsié, Oli a közös projektekben tevőlegesen is részt tudott venni. Flóra férje, Gergő és az enyém, Tamás pedig a háttérből segítettek. Amikor a hogyantovábbról tanakodtunk, ők is megerősítették: ideje továbblépnünk a civil irányba.
Flóra: A bírósági bejegyzés 2017. május 29-én történt. Ekkor született meg hivatalosan az Egyesület az Inklúzióért. Tízen lettünk alapítók: mi, a férjeink, egy-egy családtagunk és a játszótéri eszközök tervezője, Vidovszky Anna. Innentől hivatalosan szervezetként működtünk, de arra, hogy ez majd egy munkahely lesz, álmunkban sem gondoltunk akkor még!
Györgyi: Nagyon tetszett, hogy önkéntességi alapon, nonprofit módon egy misszióban gondolkodtunk. Mindent beleadtunk a munkába, még a nem létező szabadidőnket is. Utólag mondhatnám, hogy ez volt a hőskor-érzés: hárman a világ ellen vagy inkább a világért.
Az alapok azóta sem változtak, pedig már 12 fős csapattá bővültünk: csupa olyan ember dolgozik itt együtt, akiknek az ügy a fontos.
Fruzsi: Még nem láttuk pontosan magunk előtt, hogy mit fogunk csinálni, de az látszott, hogy ötletben biztosan nem lesz hiányunk, Györgyivel csak úgy ontottuk magunkból. Néha már ötletstopot kellett bevezessünk.
Flóra: Az ötletelés közben azért valakinek el kellett menni a cégbíróságra, meg számlát nyitni stb. Egyértelmű volt, hogy ezt némi vállalkozói múlttal a hátam mögött nekem kell csinálni. Így lettem én az operatív vezető és felelős a kommunikációért, miközben részt vettem az ötletek megvalósításában is.
Az első cél az érzékenyítés volt. Megtanítani egy osztálynyi gyereknek, hogyan lehet nyíltan és pozitívan beszélni a fogyatékosságról.
Györgyi: A meseterápiát Fruzsi, a gyógypedagógusi szemléletet én hoztam. Annyira egy hullámhosszon voltunk, hogy amit nem beszéltünk meg, az is úgy volt jó, mintha megbeszéltük volna.
Az első alkalomra nagyon készültünk, mindent aprólékosan megterveztünk. De amikor kiültünk az osztály elé a három fogyatékosságban érintett plüssfigura „szereplőinkkel”, rájöttem, hogy a bábuk nevét nem beszéltük meg. Erre Fruzsi bemutatta Dömdödömöt, Flóra Cinit, nekem meg ott ült az ölemben a játéknyuszi, akinek otthon még egy fehér botot is készítettem. Amikor rám került a sor, én is elneveztem őt: Répa úr lett. (Az egyik első foglalkozásról még videó is készült!)
Az első érzékenyítő „óra” mindenkinek katartikus élmény volt. Mi örültünk, hogy sikerült megvalósítanunk, a gyerekeknek is láthatóan tetszett a dolog. Sőt, kiderült, hogy a felnőttekre is hatással volt!
Egyáltalán nem gondoltam arra akkor még, hogy a felnőtteket is kellene edukálni, mert olyan környezetből jöttem, ahol a tolerancia, az érdeklődés, az elfogadás evidens. Aztán ott, az első alkalom után az iskolában kiderült, hogy a fogyatékosság a felnőttek körében is hatalmas tabu. Az egyik részt vevő tanító néni odajött hozzám a végén és azt mondta: „Köszönöm, most már tudok beszélni a halmozottan sérült gyerekemről az osztályomban.”
Flóra: Sorra jöttek a felkérések, egyre több érzékenyítést tartottunk, miközben megszerveztük az első Sima-Fordított Pikniket baráti körben, majd több újabbat, egyre szélesebb közönségnek.
Györgyi: Összefogtunk más szervezetekkel is, együtt találtunk új utakat. Egy érintett szülő, Gyenge Hajnalka hívott minket Dunakeszire egy izgalmas projektbe. Egy újonnan épült és indult iskolában nyitottak egy kis létszámú, speciális osztályt. Érzékenyítést tartottunk a pedagógusoknak, majd az alsó tagozat összes osztályában is az első tanítási napon. A foglalkozás végén mindegyik „normál” osztállyal átsétáltunk a spéci gyerekekhez és megismerkedtünk velük. Erről a napról készült az nlc.hu videója.
Aztán szélesebb körben is lehetett barátkozni, mert a helyi művelődési házban Rólunk szól címmel ismerkedést és zsibvásárt szerveztünk Hajniékkal.
Flóra: A következő mérföldkő 2019-ben érkezett: egy szuper lehetőséget kaptunk!
Fruzsi: Egy játszótéri beszélgetés alkalmával, véletlenül találkoztam Kökény Dalmával, aki szerencsénkre ma már a kommunikációs munkatársunk, de akkor az Appy egyik tanácsadója volt. Mesélt arról, hogy az Appy civil szervezetként más, kifejezetten gyerekekkel foglalkozó civileket szeretne támogatni közösségi munkahellyel és tudást, képzéseket is biztosít a kiválasztandó szervezeteknek. Dalma biztatott, hogy jelentkezzünk.
Flóra: Válaszoltunk az összes előzetes kérdésre, beadtuk a jelentkezést és elmentünk az első beszélgetésre. Nem tudtuk, mi vár ránk, de azt igen, hogy elegünk van az otthoni és kávézóbeli meetingekből és abból, hogy emiatt a leendő partnereink nem vesznek minket elég komolyan. Mozgalmárokból szívesen váltottunk volna tudatosabb működésre.
Az Appy meglátta bennünk a lehetséges társadalmi hatást, a potenciált, de ugyanakkor a sok fejlesztendő területet is. Nem voltak írott terveink, koncepciónk, fő- és alcéljaink,
mi egyszerűen csak elkezdtük csinálni, ami a fejünkben és a szívünkben volt. Szívvezérléssel dolgoztunk. És szerencsére ez azóta sem változott.
Györgyi: Az Appy beválasztott minket a csapatba más, gyerekekkel foglalkozó, tényleg remek civil szervezet mellé. Elkezdhettük a tanulást, a fejlődést. Az alapoktól indultunk, például lett közös online naptárunk. Aztán küldetésünk, céljaink – leírva.
Flóra: Amit addig ösztönből csináltunk, most koncepcióvá kerekítettük. De ami a legjobb, hogy az Appyben egymás mellett dolgozhatunk más szervezetekkel, inspirálhatjuk egymást, sőt, születnek közös projektjeink is. Ez a lehetőség nagyot lökött rajtunk – fizetésünk még nem volt, de munkahelyünk már igen!
S hogy forrásunk is legyen a tevékenységünkhöz, 2019 őszén követes kampányt indítottunk, ami minden elképzelésünket felülmúlóan jól sikerült, és itt nemcsak arra gondolok, hogy több mint öt millió forintot sikerült összegyűjtenünk, hanem a hangulatára, a hatására, hogy mennyien szurkoltak nekünk és támogattak minket más formában is.
A nagy lendületvétel után nem sokkal, 2020 márciusában viszont bezárult a világ. Otthon maradtunk a négy fal között, se óvoda, se iskola, a napi 24 órás ápolási feladatok mellett a gyógytornászt és más szakembereket is mi „helyettesítettük”, a sima gyerekeink iskolai feladataiban való segédkezésről nem is beszélve.
És a szétszakadás határán mit csináltunk? Új projekteket indítottunk és új kollégákat vontunk be!
Fruzsi: Arra jutottunk, hogy amit az online térben is tudunk, és amúgy is része a munkánknak, az a kommunikáció. Éreztük, hogy be kell vonnunk valakit, aki segít ebben.
Flóra: Szinte csak ki kellett nyújtanunk a kezünket, ugyanis a közelben lakott egy másik spéci anya két autista gyerekkel: Daniss-Bodó Eszter a szaktudását is hozta, meg a spécianyaságát is.
Ezidőtájt indult a blogunk is. Egy maszkban töltött közös program után megkérdeztem tőled, Zsófi (itt rólam van szó 😊 – a szerk. = Sziklainé Lengyel Zsófi), hogy ha már úgyis más emberek történeteid írod, mint Történetmentő, nem lenne-e kedved és időd a mi blogunkba interjúkat készíteni. Mert kedvünk nekünk is lenne, na de időnk?
Fruzsi: Még korábban egyszer ráakadtam a TheMighty nevű amerikai oldalra, ahol spéciséggel kapcsolatos blogcikkek jelentek meg. Be is küldtünk egy saját sztorit, de nem jelent meg. Viszont erősen vágytunk rá, hogy minél több emberhez eljussunk, többhöz, mint a programjainkon keresztül. Ez egy ötlet volt a százezer között, hogy jó lenne nekünk is egy ilyen felület, ahol nemcsak mi mesélnénk arról, amit csinálunk, hanem bemutatnánk mindazokat a szuper embereket és mindazt a jót, ami ebben a témában már létezik.
Flóra: 2020 őszén belvágtunk a blogolásba és mostanra túl vagyunk a 160. bejegyzésen is. Fruzsi írta az elsőt A sokszínűség érték, valamint Dömdödöm címmel. Azóta minden második héten a projektjeinkről és az ott szerzett tapasztalatainkról mesélünk. Minden második héten pedig Zsófi, te hozod a Blogszerdánk anyagát, hol fordítottakkal és családjaikkal, hol meg olyan simákkal beszélgetve, akik vagy szakmájuk, vagy összefogásuk és tenni akarásuk, vagy épp segíteni vágyásuk révén könnyebbé teszik a fordítottak életét. Az interjúk által szeretnénk minél több családot, minél több embert és kezdeményezést, lehetőséget, tapasztalatot bemutatni, ezzel is hozzájárulva a fejekben való érzékenyítéshez.
Többször előfordult a történetünk során, hogy egy rossz dolog, egy krízis bővülést és jót hozott nekünk.
A covid mellett ilyen volt Györgyi hosszú betegsége is. Mivel nem tudott részt venni egy fontos eseményünkön, muszáj volt helyettesíteni. Így csatlakozott hozzánk Szirányi Mariann Mazsi, akit a Bátor Táborból ismertem meg. Gyógypedagógusként nemcsak segített, hanem megalkotója és felelőse lett annak az online programnak is, amit a covid alatt találtunk ki arra, hogy közelebb hozzuk a sima és fordított gyerekeket, családokat. Ez volt az online térben a pAd-projekt, vagyis „a pad, ahol az egy sima, egy fordított barátságok köttetnek.”
Fruzsi: És még mindig 2020: a covid alatt megvalósítottuk egy másik ötletünket, a Mesepostát is. Én meseterapeutaként minden évben járok Erdélybe mesélni spéci családoknak, de a járvány miatt nem mehettem. Ők viszont kitartóan kérték, legalább küldjek valamit. Rájöttem, hogy a mesét akár be is lehet csomagolni. Készült egy levélben küldhető sorozat csupa olyan dologgal, ami nemcsak mese, hanem tettekre is sarkall, megadva hozzá minden kelléket a borítékban. Otthon térdig jártunk a madártollban és a búzaszemekben, mert a sima és a fordított szülőknek – és főleg a gyerekeknek – nagyon tetszett ez a fajta élménymese, sokat rendeltek.
Flóra: Született is egy cikk arról, hogyan lett nekünk 2020 a(z addigi) legjobb évünk, amikor
minden nehézség ellenére lett két új kollégánk, elindítottunk három új projektet és sikeres kampányainkkal pénzt is szereztünk mindehhez.
A „krízisből bővülést”-sorozat pedig folytatódott.
Györgyi: Sándorfi-Magyar Sára kollégánkat is a betegségem hozta. A gyerekeink egy osztályba jártak, és Sára megkérdezte, tudnék-e olyan szervezetet, ahol önkénteskedhetne egy fél évet, én meg korrekt akartam lenni, felsoroltam az Appy összes másik szervezetét, mire ő: „Én arra gondoltam, hogy hozzátok jönnék…” Nagyon örültünk Sárának, a tettrekészségének, a tanulni vágyásának, a minket jól kiegészítő mentálhigiénés szemléletének, és nem utolsó sorban közgazdasági tudásának.
Sára például bekapcsolódott az Érzékenyítő foglalkozások szervezésébe, különböző projektek menedzsmenjébe és a megfelelő képzés elvégzése után az Erőforráscsoport megtartásába is. A spéci szülőknek szóló, veszteségfeldolgozó önismereti csoportot (amiről interjú itt olvasható) úgy kezdtük el, hogy én még korábban jártam a képzésre, aztán behoztam az egyesületbe ezt a lehetőséget. 2025 elején már a hatodik Erőforráscsoport indul el! A csoport kapcsán egyébként egy újabb kolléganőnk is érkezett: egy spéci anya, Szrenka Vera, aki eleinte önkéntesként, majd munkatársként erősítette, erősíti a csapatot.
Fruzsi: Minden új, izgalmas dologra nyitottak maradtunk, így kezdtük az együttműködést a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) hallgatóival is. A Social Design kurzus vezetői úgy gondolták, jó lenne, ha a fiatal tervezők nem a fióknak dolgozva álmodnának új dolgokat, hanem nonprofit szervezeteknek. Közös munkánk gyümölcseként született meg az érzékenyítő társasjátékunk Kismarty-Lechner Zita csodás illusztrációival, aki azóta is állandó grafikusunk maradt.
Györgyi: A projekt megvalósításában az egyik legnagyobb játékgyártó, a LEGO Alapítványa támogatott minket szaktudással, anyagiakkal és persze LEGO kockákkal, amelyeket felhasználtunk a játékkészletekben. A LEGO gyárral már több szálon is kapcsolódunk, sokat dolgozunk együtt. Úgy indult, hogy gyógypedagógusként meghívót kaptam a cégtől egy online, tanári inspirációs tréningre, ahol a játékon keresztüli tanulásról tanultunk. A végén megkérdeztem a LEGO akkori helyi felelősségvállalásért felelős munkatársát, Mező Bálintot, hogy gondoltak-e már arra, hogy kockák segítségével tartsanak szemléletformáló foglalkozást.
A válasza így hangzott: „Még nem, de beszéljünk róla!”
A következő években a LEGO lehetővé tette, hogy ovisoknak, általános iskolásoknak és gimnazistáknak a játékon keresztüli tanulás élményébe csomagoljuk az inkuzív szemléletet. Miközben a gyerekek kockákkal játszanak, megtanulnak jól együttműködni és a sokféleségét a csapatuk előnyére fordítani.
A legújabb, kockákkal játszható közös projektünk a LEGO Braille. A Braille-írás írásjegyeinek megfelelő LEGO kockák a látássérült gyerekek fejlesztését támogatják, a jövőben pedig a közös játék élményét nyújtják a gyerekeknek, képességtől függetlenül.
Flóra: Nagyjából ebben az időben, 2021 vége felé úgy megsokszorzódott a tevékenységünk, hogy döntéseket kellett hoznunk. Egyrészt kimondtuk, hogy nem dolgozhatunk tovább a nem létező szabadidőnkben. Igaz, hogy részmunkaidő, de mégiscsak valódi munka, amiért valódi fizetés jár, még ha egyelőre nem is versenyképes.
A másik fontos lépés annak belátása volt, hogy nem vagyunk elegen, nem tudunk mindenhova elmenni, ahol igény lenne a foglalkozásokra. Gondoltunk egy nagyot, és foglalkozásvezető-képzést hirdettünk meg. Tizennyolc lelkes embernek, köztük több spéci anyának adtuk át a módszereinket és a tapasztalatainkat, hogy továbbvihessék – akár vidékre is – az érzékenyítő foglalkozásokat.
Külön öröm számunkra, hogy ebből a csapatból is lett két új kollégánk, akik azóta más projektekben is részt vesznek. Ők Révay Andi foglalkozásszervezőnk és Fülöp Andi adományszervező munkatársunk.
Györgyi: A foglalkozásvezetési lehetőséget végzett pedagógusok, szociális dolgozók felé nyitottuk meg továbbképzés jelleggel. Nagy nehézségnek látom, hogy a pedagógusképzés rendszere kettéosztott.
Vagy többségi pedagógiát tanul valaki, vagy gyógypedagógiát, a kettő közt nem nagyon van átjárás, miközben a való életben a gyerekcsoportok vegyesek.
Olyan jó lenne, ha a felsőoktatásban eleve olyan pedagógusok végeznének, akik inkluzívan gondolkodnak! Az egyesület eszköztárával, módszereivel segítünk a többségi pedagógusképzésben résztvevő hallgatóknak felkészülni arra, hogy a mindennapi munkájuk központi szervezőereje a gyerekek sokszínűsége lehessen. Ezzel megint nyitottunk egy új ajtót, egy új tevékenységi kört.
Flóra: Kifejezetten gyógypedagógusoknak is ajánlunk akkreditált képzést 2022 óta AAK (Alternatív Augmentatív Kommunikáció) témában. Ezt a kommunikációs eszköztárat akkor használjuk, ha valaki nem tud (még) beszélni, de szeretnénk segíteni őt az önkifejezésben. Ahány érintett ember, kis túlzással annyi féle kommunikációs megoldás vagy eszköz segíthet. Kinek egy tablet képecskékkel és felolvasóprogrammal, kinek kis laminált, kézbe fogható képek, kinek hangok, kinek jelek, kinek pedig a választás lehetőségét biztosító egyéb eszközök.
Györgyi: Az AAK az egyesület egyik „szerelemgyereke”. Úgy jött létre, hogy összetalálkozott két, az AAK-ba szerelmes gyógypedagógus, akik szerették volna szélesebb körben is ismertté tenni ezt a szemléletet, ugyanis Magyarországon még kevés a szakember és egyelőre a képzés is gyerekcipőben jár. Hiányt pótoltunk, amikor pályázati forrásból nem csak szülőknek, hanem külön csoportban gyógypedagógusoknak és konduktoroknak is tartottunk képzést. És – a már megszokott módon - az AAK projekt kapcsán is nyertünk egy új kollégát, Sugár Sári gyógypedagógust, aki számos szakmai projektünket viszi a vállán.
Fruzsi: A gyerekeket célzó programok között is folyamatos a megújulás. Már a felső tagozatosok és a középiskolások számára is kidolgoztuk az érzékenyítő foglalkozások módszertanát. Rajtuk kívül egy másik, szívemnek kedves célcsoportnak is tartunk csoportfoglalkozást, ők a spéci gyerekek tesói.
Két meseterapeuta, Bata Sarolta és Rapavi Dóra, akik mint kiderült, egy korábbi workshopomon kaptak kedvet a meséléshez, megkerestek minket egy pályázati lehetőséggel. Nekik sima gyerekekkel volt tapasztalatuk, nekünk fordítottakkal, kitalálták, hogy foglalkozzunk együtt spéci gyerekek testvéreivel. Már az ötödik tesócsoportot zártuk 2024-ben.
Lubickolunk ezekben az élményalapú projektekben!
Györgyi: Kissé soknak tűnhet, hogy ennyi féle projektet viszünk és ilyen változatos csoportokkal dolgozunk együtt, pedig ezen kívül vállalatok is számtalanszor keresnek bennünket az inkluzív szemlélettel kapcsolatos kérdésekkel, kérésekkel, illetve azokról az esetekről még nem is beszéltünk, ahol egy konkrét gyerek intézményi inklúzióját segítjük. Próbálunk a rendszer több pontján is beavatkozni, hogy minél jobban terjedjen az inkluzív szemlélet.
Azért is vagyunk továbbra is nagyon lelkesek, mert egyértelműen tapasztaljuk, hogy megnyíltak bizonyos kapuk, nő az érdeklődés az inkluzív szemlélet iránt.
Az egyre bővülő szupercsapattal rengeteg emberhez eljutottunk az eddigi 7 év során, és megyünk tovább! Folytatjuk, mert még mindig sok fejben van szükség akadálymentesítésre.
Flóra: A hetedik évünkben is bővültünk, hogy még profibban működhessünk. A már említett Dalmán kívül egy éve lett rend- és irodafelelősünk Árvai Kata személyében, és nemrég csatlakozott Jelencsik-Mátyus Kinga spéci szülőtársunk is, aki a pályázatokban, blogban és egyéb megírnivalókban támogat minket.
Az az egy biztos, hogy az inkluzív játszóeszközök tervezésekor még nem gondoltam volna, hogy néhány év alatt egy 10-12 fős munkahelyet hozunk létre, egy ötletekből soha ki nem fogyó nonprofit szervezetet, amely egyre tudatosabban működik. A csapattal és a lelkes alkalmi és rendszeres önkéntes segítőinkkel együtt azért dolgozunk, hogy
még sok-sok ember fejébe ültethessük el, hogy a sokszínűség érték!
Fruzsi: Dömdödöm 😊
Comentários