Aki a szívén viseli az akadálymentességet
- Sziklainé Lengyel Zsófia
- márc. 19.
- 7 perc olvasás
Bori különleges adottságainak elfogadásával teljes és önálló életet él, a munkája által és aktivistaként pedig másoknak is segít ezt elérni
NÉVJEGY
Ivicsics Borbála
Közlekedésmérnök és rehabilitációs környezettervező szakmérnök. A Budapesti Közlekedési Központ hozzáférhetőségi referense. Mivel kezek nélkül született, a munkájában a fogyatékosságban való érintettsége is hozzáadott érték.
Bori önálló életet él. Számára átalakított autót vezet, de segítőkutyájával gyakran jár tömegközlekedéssel is. Aktivistaként pedig azért dolgozik, hogy azok a felnőttek is szabadabban élhessenek, akik jelenleg a családjuk, barátaik segítségére szorulnak.
Fotó: Ambrus Marcsi / NEK
Az interjú közben Bori néha kicsit megvakarta a fejét, máskor a füle mögé igazította a haját, aztán megtámasztotta az állát. Minderre a lábfejét használja.
Biztos sokan elsütötték már, hogy mindig „kéznél van a lábad”. Hogyan tudtál megtanulni szinte mindent lábbal elvégezni?
Nem volt más opcióm (nevet) … A szüleim nem pátyolgattak, önállóságra neveltek, nem csináltak meg mindent helyettem, hanem biztattak, hogy próbálkozzak. A sok gyakorlás, mindennapi használat miatt a lábujjaim finommotorikája pont olyan, mint a többségnek a keze. Tudok autót vezetni, főzni, gépelni, sőt, írni is, bár hozzáteszem:
nem szeretem azt a megjegyzést, hogy „Te szebben írsz a lábaddal, mint én a kezemmel!”, mert ez egy készség, amit kifejlesztettem! A pandémia alatt például kalligráfiát tanultam az internetről.
Sokat jársz el otthonról. Hogy oldod meg a lábhasználatot télen, odakint?
Levágom a zoknik orrát, így tudom használni a lábujjaimat. Szeretem a bélelt cipőket, és télen igyekszem keveset kivenni belőle a lábam. A legnagyobb nehézség nem is a cipő, hanem a sapka: azt még ma is nehezen veszem fel egyedül. Vicces, mert erre egyetemistaként jöttem rá, egy varsói ösztöndíj alatt, ahol jobban magamra voltam utalva.
Akkor folytassuk is az egyetemmel! Honnan jött az ihlet, hogy közlekedésmérnök legyél?
Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a családdal sokat utaztunk. Az építész és művészettörténész szüleim mellett élvezet volt felfedezni a világot! Külföldre repülővel mentünk, és annyira megbabonázott a légi közlekedés, hogy eldöntöttem, közlekedésmérnök leszek. Légi közlekedés mesterszakon végeztem a Budapesti Műszaki Egyetemen.
Mi kellett ahhoz, hogy bele merj vágni egy többhónapos külföldi útba?
Az egyetemen tettem meg az első lépéseket a valódi önállóság felé: megtanultam segítséget kérni. Aztán vágyni kezdtem rá, hogy kipróbáljam magam idegen környezetben is. Ehhez nagy adag bátorság kellett. Szerencsére gyorsan találtam valakit az egyetemen, aki segít abban a pár dologban, ami a teljes önállóságomhoz hiányzik (pl. bevásárlás, hajmosás).
Ezt az ösztöndíjat főpróbaként fogtam föl ahhoz, hogy különköltözzek a szüleimtől, és kialakítsam az önálló életemet.
A felkészülésben az is segített, hogy egyre jobban bevonódtam a fogyatékossággal kapcsolatos ügyekbe. 2017-ben részt vehettem az Európai Önálló Életviteli Hálózat (ENIL) nemzetközi képzésén, és „megfertőződtem”. A közös gondolkodás, a tapasztalatcsere, az edukáció és maga a légkör teljesen beszippantott!
Aktivistaként milyen ügyeket képviselsz?
Elkezdtem itthon is részt venni számomra szimpatikus kezdeményezésekben. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) például egy inkluzív divatbemutatón modellkedtem. Aztán Kocsis Nikollal létrehoztuk a NŐ az erőnket, és Csoszó Gabriella fotóművésszel közös projektünkben fogyatékosságban érintett nők számára adtunk lehetőséget láthatóvá válni, női identitásukban megerősödni. (A projektzáró kiállításról mi is írtunk egy beszámolót a Blogon – a szerk.)
A MOME-s projekt kapcsán megismertem Csángó Dani közgazdászt, kerekesszékes aktivistát, és 2019-ben csatlakoztam a Freekey csapatához. A név beszédes, kiejtve az angol „furcsa” szót adja, de leírva (szabad+kulcs) azt szimbolizálja, hogy a személyi asszisztens a szabadság kulcsa lehet! A személyi asszisztens olyan segítő, aki fizetség fejében támogatja megbízóját az önálló életben.
A Freekey-nél azon dolgozunk, hogy a személyi asszisztencia elérhető legyen minden fogyatékos ember számára.
Te nagyot léptél az önállóság felé, amikor megszerezted a jogosítványodat, méghozzá egy speciálisan átalakított autóval!
Az orvosszakértői bizottságtól lábbal vezethető autó használatára kaptam alkalmassági papírt. A szépséghiba csak az volt, hogy nem létezett lábbal vezethető kocsi!
Lehetett volna venni egy új autót, majd még egyszer annyit rákölteni a gyári átalakításra. Műszaki emberként úgy döntöttem, máshonnan nézem a projektet. Évekig gondolkodtam a megoldáson, miközben az engem szállító anyukám mellett „elméletben vezettem”. Aztán vettünk egy kis Fiat 500-ast, és külföldi példák alapján megterveztem az átalakítását. Találtam egy nagyon kedves autószerelőt, aki vállalkozott a kivitelezésre.
A kocsit, ha kell, más is tudja használni, de az ülésmagasítóval, a pedálhosszabbítókkal és a fejtámlába szerelt irányjelzővel nekem is tökéletes. Ahhoz, hogy megtanulhassam a vezetést, előbb még egy oktatói pedálrendszert is be kellett építeni ideiglenesen. Más érintetteknél érdeklődve találtam rá a sérült embereket is oktató Dekmár autósiskolára. A szimpatikus oktató is az első alkalommal elmondta:
“Nem foglak máshogy kezelni, ugyanúgy tanulsz meg vezetni, mint bárki más.”
Mivel előtte sokat vezettem fejben, gyorsan megszereztem a jogosítványt. Azóta nagy élvezettel vezetek!
Diplomával a zsebedben merre indultál?
Nagy reményekkel kezdtem neki egy légi közlekedéssel kapcsolatos munkának, de hamar kiderült, hogy az a munkakör nem nekem való, így másfelé vezetett az utam. Kipróbáltam magam rendezvényszervezőként a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson.
Közben pedig rátaláltam a rehabilitációs környezettervező szakmérnöki képzésre. Itt összetalálkozott a szakmám és a fogyatékossággal kapcsolatos tapasztalataim.
A diplomát már a BKK alkalmazottjaként vehettem át.
Hogy találtál rá a mostani munkahelyedre?
Egy barátnőm látta meg a Budapesti Közlekedési Központ hirdetését, és szólt, hogy ez az állás rám van szabva. És tényleg! A felvételi folyamaton engem választottak, így 2022 óta itt dolgozom.
Hogy fogadtak a BKK-nál?
A kollégáim rugalmasak és elfogadóak. Mindig volt és van olyan munkatárs, aki felajánlja a segítségét. A harmadik munkanapon már egy kényelmes, magasított széken dolgozhattam! A nehézséget eleinte inkább a különböző bürokratikus rendszerek jelentették. De hamar beletanultam.
Mi a feladatod hozzáférhetőségi referensként?
A hozzáférhetőség alatt azt értjük, hogy lehetőleg minden érintetti csoport számára akadálymentes megoldások szülessenek.
Színesek a napjaim. Foglalkozom például beruházásokkal. Nemrég kezdődött a budapesti Göncz Árpád Városközpont aluljárójának felújítási, akadálymentességi (újra)tervezése. Erre azért van szükség, mert a korábbi terveket felül kell vizsgálni, és harmonizálni kell őket egy új, az akadálymentes környezettervezésre vonatkozó nemzetközi szabvánnyal.
Az egyik feladatom összekötni a tervezőket a beruházásban érintett különböző csoportokat képviselő civil szervezetekkel. Van egy Mobilitási Témacsoportunk, ahol bemutatjuk az aktuális projekteket. A csoportnak nemcsak fogyatékosügyi szervezetek lehetnek tagjai, hanem más érdekképviseletek is, mint például a Magyar Kerékpárosklub vagy a Magyar Autóklub.
Milyen megoldásokkal éritek el, hogy a BKK szolgáltatásai a különböző érintetti csoportok számára hozzáférhetőek legyenek?
A legkézenfekvőbb a fizikai akadálymentesítés. A BKK a járművek üzemeltetéséért közvetlenül nem felel, mert azok a járatokat működtető társaságok tulajdonában vannak, de azzal tudja biztosítani az akadálymentességet, hogy például előírja az alacsonypadlós buszok kizárólagos használatát.
Az utastájékoztatás akadálymentesítésében a fő célunk az, hogy
amit kiírunk, azt tegyük hallatóvá, és amit bemondunk, azt tegyük láthatóvá.
A láthatóvá tétel a feliratokkal, kijelzőkkel történik. A hallhatóvá tétel is jól halad a „Beszélő busz” fejlesztéssel. A láttássérült személyek egy kis távirányítóval hangzó információkhoz juthatnak. Leolvashatják a FUTÁR elektronikus kijelzők tartalmát, két éve pedig a buszok kijelzőire is elindult a fejlesztés. Ha jármű érkezik a megállóba, csak egy gombnyomás és kiderül, milyen jelzésű a járat, és melyik irányba közlekedik. A „fedélzeten” pedig bármikor újra meghallgatható, melyik megálló következik. Mára az összes troli és a CAF típusú villamosok is „beszélnek”, 2025 végéig pedig a tervek szerint az összes autóbusz is képes lesz erre.
Sőt, ugyanazzal a kis távirányítóval a 3-as metróvonalon már arról is tájékozódhatnak látássérült utasaink, hogy melyik mozgólépcső közlekedik az ő haladási irányukba: a megfelelő lépcső „csipog”.
A digitális akadálymentesítés is hozzám tartozik, például a honlapunk tartalmának olvashatóvá tétele a látássérült emberek számára. A honlapok felépítéséhez ugyan kevésbé értek, de összekötő kapocs vagyok a tervezők-működtetők és a felhasználók, illetve az őket tömörítő szervezetek között.
A projekteken felül a napi működést is segítem, például közreműködöm a szolgáltatások hozzáférhetőségével kapcsolatos ügyfélpanaszok kezelésében.
Milyen panaszok érkeznek akadálymentességgel kapcsolatban az ügyfélszolgálathoz?
Kapunk panaszokat arról, ha valahol nem működik az utastájékoztató rendszer, de gyakran jönnek sürgető kérések is, például „Mikor lesz már akadálymentes a metróhálózat?” A válasz amiatt is nehéz, mert a legtöbb hiányolt fejlesztéshez rengeteg pénz, illetve sok idő kell.
Szemléletformálással is foglalkozol?
Közvetetten igen. Társszervezője vagyok például az Esélyegyenlőségi napnak, amelyre érzékenyítéssel foglalkozó szervezeteket hívunk meg. Legutóbb kitelepültünk a Deák térre, ahol egy látássérült személy mellett lehetett bekötött szemmel, végigjárni a terepet. Emellett ki lehetett próbálni segítő eszközöket (kerekesszéket, fehér botot stb.), illetve szolgáltatásokat, például a már említett FUTÁR utastájékoztató tábla beszélő funkcióját is.
Amikor tömegközlekedsz, neked milyen speciális támogatásra van szükséged?
Nagyon különleges igényem nincs, de az ülőhelynek örülök, hiszen kapaszkodni nem tudok. A másik dolog, ami fontos, hogy
ne vonják el a segítőkutyám figyelmét, ne beszéljenek hozzá, ne simogassák, hiszen ő akkor éppen dolgozik. Akár veszélyes helyzetbe is kerülhetünk e jószándékú kedvesség miatt.
Egyszer épp leszállni készültem a villamosról, de a kutyát megszólította valaki, így nem jött időben utánam, és a póráz megfeszült. Ha nem lenne speciális, számomra kikísérletezett mágneses biztonsági zárja a derekamra rögzíthető póráznak, akár el is eshettem volna. Így viszont az erős rántásra szerencsére levált a póráz. Végül a kutya is időben le tudott szállni, mielőtt bezáródott az ajtó. Ebből persze én is tanultam: sokkal jobban figyelek, hogy ne vonja el senki a kutya figyelmét.
Mi mit tudhatunk meg a kutyusról? Hogy működtök együtt?
Most nem mondom ki a nevét, mert akkor fölpattanna, pedig olyan szépen pihen a lábamnál. Úgyhogy segítek: a drámával és az epikával rokon fogalom. (Mi már leírhatjuk, hogy a kutyát Lírának hívják – a szerk.) Most hároméves. Sokan uszkárnak nézik, pedig portugál vízikutya. A kiképzője négyhónapos korában választotta ki számomra, hogy szép lassan megtanítsa mindarra, amire mellettem szüksége lesz. A kiképzés alatt rendszeresen látogattam, ismerkedtünk, játszottunk, gyakorlatoztunk együtt. Tíz hónapja már velem is él. A leginkább abban tud segíteni, hogy odahoz nekem dolgokat, például a vizespalackomat.
Sokszor ő a kezem. Ezen kívül gyakoroljuk, hogyan tud jól megtámasztani, stabilitást biztosítani akkor, amikor használnom kell az egyik lábam, s ezért kénytelen vagyok féllábon állni.
Igyekszem olyan programokat is találni, ami neki is kikapcsolódás lehet. Kirándulni szoktunk, sőt, már egy újfajta kutyás sporttal is próbálkozunk, ez a hoopers. Nekem egy helyről kell irányítanom a kutyát, aki boldogan és önállóan old meg kisebb-nagyobb feladatokat – és ezt mindketten élvezzük!
Milyen csodakütyüt szeretnél, ha valaki föltalálna, amely könnyítené az életedet?
Egy időnyerő segítene leginkább, vagy egy teleportáló gép, mert túl sok mindennel szeretnék foglalkozni egyszerre! Ha eggyel reálisabbat is mondhatok a közlekedés világából: kipróbálnám a külföldön már elérhető, új fejlesztésű univerzális triciklit, amit állítólag sokféle sérültséggel élő ember is tud használni. Szívesen tekernék vele én is!
Az interjú utáni napon tartották a WMN magazin SuperWMN 2024 díjak átadóját. Bori a Higgy magadban! különdíj egyik jelöltjeként vett részt a gálán, és bár a díjat nem ő nyerte, a jelöltséggel és a jelenlétével is bizonyította, hogy különleges adottságainak elfogadásával nemcsak vidám, teljes és önálló életet élhet, hanem a munkája által és aktivistaként másoknak is segít ennek elérésében.
Comments