Összeszedtük, mi mindent tettünk az idei követes adománygyűjtésünk sikeréért, abból a célból, hogy más szervezetek is sikerre vihessék a sajátjukat. Olvasd el, nekünk mi vált be!
A kontextus: civil szervezetünk, az Egy Sima, Egy Fordított, (leánykori és hivatalos nevén az Egyesület az Inklúzióért) két év után újra elindult az ÚJ NAP, ÚJ REMÉNYEK adománygyűjtő kampányban, 50 másik szervezet mellett. A gyűjtés augusztus utolsó hetétől az október 2-a hajnali sétáig tartott, amely a kampány csúcspontja volt.
A végeredmény: 25 követtel, kb. 39 nap alatt, 768 adományból 6,5 millió forintot gyűjtöttünk.
Vagyis a követeink. Elmondjuk, hogyan csináltuk velük együtt.
Mi az a követes adománygyűjtés? A követes (vagy angolul: peer-to-peer) adománygyűjtés során nem maga a szervezet gyűjt a saját céljaira adományokat, hanem az általa felkért önkéntes adománygyűjtő követek, akik a szervezet segítségével, de maguk motiválják a környezetüket a szervezet támogatására. Egy 15 perces videót itt találtok erről az adományszervezési módszerről: https://www.youtube.com/watch?v=zKUaPQmkiqY |
Miről szól ez a cikk és miről nem?
Ez a cikk nem arról szól, hogyan kampányolj jól követként egy szervezetnek. Arról sem, mit érdemes egy követnek tennie, hogy sok-sok adományt gyűjtsön. Az, hogy milyen egy igazán jó adománygyűjtő nagykövet, számos helyen olvashatsz, például itt: http://jougyekert.hu/hu/koveteknek/hogyan_kampanyolj.html
Mindezek helyett itt a lista, mi miket tettünk mint szervezeti kampánycsapat, hogy jól tudjunk a követeink mögött állni.
1. Összeállt a háttércsapat
Két éve, amikor már egyszer sikerrel vettünk egy ilyen kampányt, egyedül voltam csapatkapitány. Idén már amikor elhatároztuk, hogy elindulunk, létrehoztunk egy, a majdani követeket támogató kis háttércsapatot. Maradtam csapatkapitány (kell valaki, aki ebben az időszakban mindig válaszol, dönt, és tudja mi a következő lépés) és még két egyesületi kollégám volt mellettem: egy a követek motiválásában, egy a segédanyagok összerakásában és a social media tartalmakban segített nekem. A csodálatos gyakornokunk pedig vállalta, hogy a kampány egyik leghálátlanabb és legpepecsebb feladatát, a befizetések követését elviszi, amit hősiesen cipelt is a kampány hat hete alatt végig.
2. Felkértük a követeinket
Ezen a ponton már együtt dolgoztunk és egy nagy táblázatban elkezdtük írni, kik lehetnének idén a követek. Felkértünk a tavalyiak közül is olyanokat, akik jelezték, hogy boldogan jönnének újra. Számbavettük, kik csatlakoztak az elmúlt két évben hozzánk munkatársként, projektek résztvevőjeként vagy lelkes önkéntesként. Ha valakit felkérünk követnek, azt többféleképp lehet fogadni: van, aki egy nagy feladatot látott benne (persze nagy feladat egy 4-6 hétre aktívan elköteleződni egy ügy mellé), de ugyanakkor ez egy megtiszteltetés, elismerés is. Hiszen mi, mint szervezet hiszünk benne és szeretnénk, ha minket tűzne a zászlajára egy hónapig. Azt mondjuk ezzel, hogy ő hiteles számunkra, és biztosak vagyunk benne, hogy az lesz az adományozói szemében is. Így alakult ki egy hosszabb, és többször bővülő-szűkülő követi névsor, amiből aztán a kampánystartnál 20-an, majd közben még 5-en csatlakoztak.
3. A “Követek Kelléktára”
A kampánystart előtti hetekben, nyár ide vagy oda, elkezdtek sűrűsödni a feladatok: köremailben, majd igény esetén egyenként telefonon, chaten segítettünk elindítani az egyéni kampányoldalakat. Ötleteltünk, fogalmaztunk, motiváltunk. És nem csak mi, hanem a kampányhoz használt adománykoordináló felület, a jóügyekért.hu lelkes csapata is gyakran tartott fogadóórákat, Q&A alkalmakat. Világosság vált, hogy segíti a követek hatékony munkáját, tudását és hírverését rólunk, ha kész anyagokat kapnak a szervezetről. Ebből a célból született meg a Követek Kelléktára, ami egy közösen használt Drive mappa volt, benne képekkel, leírásokkal, az utóbbi években rólunk megjelent cikkekkel és videókkal, logókkal és számos egyéb dologgal. (jöhet erről egy kép).
Ez a visszajelzések alapján nagyban támogatta a kampányt, akár előre tervezetten, akár akkor, ha kellett új ötlet vagy muníció. Hiszen tudjuk mennyiszer van egy 5 hetes kampány alatt mélypont. És még egy látványelem született meg a kampánystartra, ami ugyancsak bekerült ebbe a tudáscsomagba: a Facebook keret.
4. Csapat születik
Kampányindító teraszbuli és online ismerkedés – Augusztus végére hirdettük meg a két kampányindító bulit, egyet találkozós formában, egyet pedig online, így aki vidékről kampányolt, vagy épp nem ért rá is be tudott kapcsolódni az ismerkedési folyamatba és feltehette az összes kínzó kérdést. A találkozós alkalom hosszúra nyúlt, de nagyon jó hangulatban telt, mindenki kapott egyesületi kitűzőt és akinek kevés volt belőle, az egy kis önbizalmat is. Azt hiszem, ezek az alkalmak nagyban erősítették a csoportkohéziót, ami a kampány számos pontján lendítette át a követeket egy-egy mélyponton. Az egyik ismerkedőbulin jött a kérés, hogy mi lenne a követeknek az optimális kommunikációs csatorna?
5. Kommunikáció 3 fronton
Hogy a kezdeti chat helyett (végül mellett) legyen Facebook csoportunk az infók megosztására, ami rendkívül jól működött. A követek nagyrésze megérkezett ide, és bő fele nagyon aktívan kommunikált a csoportban. Több követ kérésére – akiknek kevésbé fér bele a gyakori közösségi média-használat – hetente kaptak egy aktuális infocsokrot hírlevél formájában. Ez végül sikeres lett, mert jól visszakereshető, tematizált és lényegre törő volt. A kampány hetei alatt persze egyénileg is bármikor elértek minket a csapattagok, igyekeztünk – a jóügyekért csapattal együtt – minden ügyes-bajos kérést, hasfájást megoldani.
6. A finish
Egymást toltuk be a célba, majd fel a hegyre – Az utolsó héten látványosan érett be minden csapatösszetartó törekvésünk: azok a követek, akik eddigre már elérték a kitűzött céljukat, átirányították a még érkező adományozóikat azoknak, akiknek még hiányzott hozzá. Ezt persze nem fogadta el mindenki, de aki igen, annak nagy örömet okoztunk vele. Közben az egyesületi Facebook oldalon sorra mutattuk be azokat a követeket, akiknek még kellett bátorítás a végére, a linkjük megosztásával. A tapasztalat azt mutatta, hogy ez inkább esett jól nekik, mintsem nagyon megdobta volna a kampányukat – a követes adománygyűjtés természetéből fakadóan.
A séta hajnala a sötétben kelés közös szenvedéséről, a Várhegy megmászásáról, sok beszélgetésről és a közös reggeliről szólt. Jó érzés volt együtt huhogni, amikor a közösen elért eredményünket méltatták, és álmosan csapatfotózkodni a napfelkeltében. Itt röviden összegyűltünk, és jelképes ajándékot kapott az a követ, aki a legtöbbet tette a csapatért.
7. Ideje ünnepelni
Kampányzáró Követi Kocsmázás. Minden nagy teljesítményt jó megünnepelni mindazokkal, akik dolgoztak benne. Ezért a kampány lezárta után egy laza koccintásra hívtuk el a követeinket, itt végre azoknak is meg tudjuk köszönni, akik nem tudtak a sétán részt venni.
Tervek
Várható források, támogatások, pályázati sikerek beéérkezésének függvényében, terveink szerint 2 évente veszünk részt követes adománygyűjtésekben. Azt gondoljuk, ekkor telik el elég idő számunkra az új követcsapat megtalálására, vagy arra, hogy a régebbi, leglelkesebb követek is újramotiválódhassanak. A honlapunk fejlesztési tervei között az is szerepel, hogy kidologozzuk a saját adománygyűjtő felületünket is, mely ránk szabott, direkt fizetési linkkel rendelkezik és a lehető legteljesebben akadálymentes.
Köszönetnyilvánítás
Itt is megragadjuk az alkalmat, mert nem lehet elégszer:
Köszönet a követi dream teamnek hogy idejét, energiáit és kapcsolati tőkéjét nekünk adta erre a hat hétre: Andi, Andi, Anna, Anna-Petra, Ágnes, Balázs, Bori, Bori, Dóri, Edina, Eszter, Hanna, Julcsi, Kata, Kati és Juli a spécinagyik, Kriszti, Márti, Nóri, Nóri, Lili, Panni, Sára, Sena és Marci, Vera és Viki, Zita, Zsófi és Zsuzsi! Nagyok vagytok!
Valamint az egyesületi kampánystábnak: Emma, Eszter és Mazsi!
Special Thanks Szecsődi Verának mindig gyors problémamegoldásért!
Comments