A TámUgatók Alapítványnál elsősorban terápiás kutyákat képeznek. A kutyát és vezetőjét együtt készítik fel a vizsgára, hogy aztán a páros különböző intézményekben terápiás foglalkozásokon vehessen részt. A tapasztalt szakemberek ezen felül most indítják mozgássérült-segítő, személyi segítő, „halló” és rohamjelző kutyák képzését is. Az alapítvány lelkes vezetőjével, Varga Vikivel beszélgettünk gyerekkori élményekről, terápiás sikerekről és arról, ő mit tanul a kutyáktól.
A borítóképet Babos Norbert készítette.
NÉVJEGY
Varga Viki élete úgy alakult, hogy nagyon hamar önállóvá kellett válnia. Csak magára számíthatott, illetve mégsem: hű társa először egy, aztán két kutyus volt. Lassan, de biztosan vált hivatásává a segítő kutyák és gazdáik képzése. Ma már az általa létrehívott TámUgatók Terápiás és Segítőkutyás Alapítvánnyal dolgozik azon, hogy megfelelően képzett kutya-gazdi párosok segíthessék sokféle célcsoport mindennapi életét vagy gyógyulását.
Mikor kezdődött a kutyamániád?
Amióta az eszemet tudom, vonzottak az állatok, minden állatkereskedésbe be akartam menni. Később hazahurcoltam az összes kóbor kutyát, de persze nem maradhattak. Aztán úgy alakult, hogy már középiskolás koromban egyedül éltem, és amint lehetett, lett is egy kutyám. Kleónak hozzám hasonlóan hányatott „gyerekkora” volt, így egymást sétáltatva jó mederbe tereltük egymás életét. Ő segített engem, én meg őt, fizikai és lelki támaszai voltunk egymásnak. Nem sokkal később pedig csatlakozott hozzánk egy újabb négylábú, Trisa. Szerettem volna minél többet megtudni róluk, ezért az összes elérhető kutyás könyvet és szakirodalmat kiolvastam és kutyaiskola nélkül is rengeteg mindent megtanítottam nekik.
Úgy készültél, hogy kutyakiképző leszel?
Mindenképpen állatokkal akartam foglalkozni, de szerettem a növényeket is. Mivel kutyás középiskola nincs, hát kertészetibe jelentkeztem, de például a nyári gyakorlataimat a Budapesti Állatkertben töltöttem. Közben a kutyákkal folyamatosan fejlesztettük egymást, ami nagyon sokat segített nekem.
Hogyan váltottál végleg a kutyákra?
Két lépésben. A középiskola után eljártam kerteket gondozni. Az egyik helyen egyre többet foglalkoztam a kutyával, mígnem a megbízóim megkértek, tanítsam, sétáltassam inkább az ebet. Aztán a szomszédok is megkértek. Egyre több kutyával mentem sétálni, s közben tanítgattam őket. A saját kutyáimmal kutyaiskolába is jártam, sőt, belekezdtünk a kutyás sportba, az agility-be és versenyeztünk is. Egyértelmű volt, hogy kutyákkal akarok dolgozni, keresni kezdtem egy ennek megfelelő munkahelyet.
Az első igazi állásom Csepelen lett a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Vakvezetőkutya-kiképző Központjában.
A felvételin az egyik feladatom az volt, hogy a kennelek mellett sétálva mondjam meg, melyik kutya hány éves. Csak egyet tévedtem.
Felvettek vakvezetőkutya-kiképzőnek. A kollégáim mellett tanultam meg, mit hogyan kell csinálni.
Mi fogott meg leginkább a kutyákkal való munkában?
Annak a szépsége, hogy a gazda és a kutya párt alkot és ahhoz, hogy eredményesek legyenek a versenyen, vagy éppen eltaláljanak együtt A-ból B-be, egymásra kell hangolódniuk.
A terápiával mikor ismerkedtél meg?
Volt egy mély élményem. Egy gyerekotthon közelébe jártam sokáig kutyát sétáltatni. Egyszer a gyereknapi programra készülő önkéntesek behívtak engem kutyástul. A program onnantól kezdve egysíkúvá vált: a gyerekek otthagytak mindent és szinte „rácuppantak” a kutyákra. A nevelők nem győztek csodálkozni, hogy még a kezelhetetlennek tartott gyerekek is egy csapásra lelkesedni kezdtek a kutyák társaságában.
Na, akkor azt éreztem, hogy „Ú, én ezt akarom csinálni!”
A következő kutyáimat már célirányosan, terápiás kutyának választottam. Ők Lepke és Barka, nagyon passzolnak hozzám. Ha kell, sokat mozognak, máskor nyugisak. Okosak és érzékenyek, könnyen ráhangolódnak az emberekre.
Ezután indultál el a terápiás kutyák irányába?
Még mindig nem. Nyolc évig „kettős életet” éltem: Csepelről eljöttem és a kutyasétáltatás lett a nappali munkám, éjjel pedig az A38 hajón dolgoztam. Az utolsó évben irodai munkát kaptam, ekkor döntöttem el végleg, hogy váltanom kell. Kiköltöztem a városból, majd felmondtam a hajón, hogy az erdő lehessen a szomszédom. Itt vannak a kutyák – a két saját és több képzés alatt álló –, lett macskám, sőt, tyúkok is kapirgálnak a kertben.
A másfajta élet hozta a kiképzéshez való közeledést is?
Ekkorra értettem meg, hogy ez a hivatásom. Észrevettem, hogy elindult egy habilitációskutya-kiképző tanfolyam. Még tudtam csatlakozni és óriási örömömre az tartotta a képzést, akinek a könyveit és cikkeit annak idején lelkesen olvastam.
A Kutyával az Emberért Alapítványnál zajlott a képzés, én meg „ottragadtam”. Itt kezdtem el felkészíteni a saját kutyáimat a terápiás vizsgára, emellett pedig egy mozgássérült-segítő kutya nevelőszülője és kiképzője lettem. Így tanulhattam bele ebbe a szakmába és nagy tapasztalatra tettem szert mindenféle más segítő kutya képzésében is. Rövid idő múlva már én vezettem a terápiáskutya-részleget, mellette pedig egy kutyaiskolában is dolgoztam.
Mi a különbség a terápiás és a segítő kutya között?
A segítő kutyát egy bizonyos célcsoport számára képezzük ki – pl. látássérültek, mozgássérültek, siketek –, majd a leendő gazdájához passzítjuk. Itt is vannak különbségek, például a vakvezető kutya csak akkor dolgozik, ha közlekednek. Ezzel szemben pl.
egy mozgássérült embert segítő eb egész nap figyel, és amikor szükséges, azonnal segít: ajtót nyit, idehoz-odatesz tárgyakat, leveszi a zoknit.
Ezek a kutyák általában egész nap a gazdájukkal vannak, és lelkileg is támogatnak, ami legalább olyan fontos. Az pedig „mellékhatás”, hogy ha a kutya velük van, nemcsak sokkal önállóbbak lesznek, hanem kommunikálni, kapcsolódni is könnyebben tudnak másokhoz, hiszen egy kutyást többen és bátrabban szólítanak meg.
A terápiás kutya azért más, mert ugyan szintén a gazdájával együtt vizsgázik, ketten kapják a tanúsítványt, mégis másoknak segítenek. Csak együtt dolgozhatnak, a kutya más emberrel nem mehet terápiára, a gazdik nem felcserélhetők. Tehát itt két segítő van: a kutya és gazdája együtt támogatnak másokat akár élményszinten, akár gyógyító céllal.
Mi kell ahhoz, hogy egy négylábú jó segítő vagy terápiás kutya legyen?
Attól függ, milyen munkáról van szó. A vakvezetőnek például jó monotonitástűrésre van szüksége, hiszen általában ugyanazon a két-három útvonalon kell vezetnie a gazdáját éveken át.
A terápiás kutya munkájában sokkal több a változó tényező, hiszen minden helyzetben reagálnia kell az egyén vagy a csoport tagjainak állapotára. Éppen ezért a legfontosabb tulajdonsága, hogy szeressen és szívesen kapcsolódjon akár idegen emberekhez is, illetve lényeges, hogy ne mutasson agresszív viselkedést.
Mi az, ami először lenyűgözött a kutyák viselkedésében?
Még a vakvezető kutyák kapcsán csodálkoztam rá, mennyire jó „antennáik” vannak. Volt, hogy még meg se mondtam, merre menjünk, csak kigondoltam, és a kutya már fordult is a kívánt irányba. Ezért sokszor a képző beköti a szemét, hogy modellezze a majdani helyzetet.
Később, a terápiás munka során is megtapasztaltam a négylábú munkatársak sokoldalúságát. Rendszeresen jártunk, járunk a Csillagház speciális iskolába (amelynek vezetőjével, Illés Barbarával készült interjúnk itt olvasható – a szerk.), a Budai Gyerekkórházba, több pszichiátriai osztályra, idősek otthonába, gyerekotthonokba és a Pető Intézetbe is. A kutyák mindenütt ügyesen megnyitják a résztvevőket, nyugodt hangulatot teremtenek és sokakat olyan dolgok elvégzésére motiválnak, amit előtte nem voltak hajlandóak vagy nem tudtak megcsinálni. Ezt a munkát töretlenül folytatom a saját alapítványunkban.
Hogyan született meg végül a TámUgatók?
Hét év után – bűvös szám – úgy éreztem, itt az ideje saját lábra állni. Egy év után elmondhatom, igazán színes csapatunk van! Mindenki kutyás szakember, de alapvégzettségünk más és más, mindenki más pluszt ad hozzá a közös munkához. Másban segít a pszichológus, másban az óvónő, másban a marketinges alapképzettségű kolléga. Ez a sok tudás összeadódik és csodákra képes – a kutyákkal együtt természetesen!
Alapítványunknál jelenleg hat habilitációskutya-kiképző, három mozgássérültsegítőkutya-kiképző és két vakvezetőkutya-kiképző dolgozik, vannak átfedések is. Mivel szeretünk új dolgokat tanulni, a csapatból hárman roham-, illetve hangjelző kutya kiképzőjének tanulunk, hogy ezzel a tudással is segíthessünk másoknak!
Hogyan dolgozik egy „halló” kutya? És mit tud a rohamjelző eb?
Röviden valóban
halló kutyáknak hívjuk a hangjelzésre megtanított állatokat, mert ők a gazda „füle”. Bizonyos hangok észlelésekor jelzik a gazdájuknak az „eseményt” és odavezetik őt a hang forrásához.
A rohamjelző kutyák is hasonló jelzéseket adnak, ha a gazdájuknál epilepsziás roham vagy vészes vércukorszintesés, illetve -emelkedés várható. A munkájuk szinte észrevétlen, de életet menthet, ha például a veszélyeztetett személy maga tud segítséget kérni a rohama előtt, vagy biztonságba tudja helyezni magát.
Ezek szerint a halló és rohamjelző kutyák képzése is hamarosan felkerül a TámUgatók palettájára. Még milyen új terveitek vannak?
Szeretnénk fölépíteni egy bázist magunknak, ahol elindíthatjuk magas szintű szakmai képzéseinket. Törekszünk arra, hogy a gazdák és a kutyák érdekében az egyes feladattípusokra a legalkalmasabb egyedet válasszuk ki, ezért tanuljuk a kölyöktesztelést, valamint kölyköknek is indítunk terápiás alapozó tanfolyamot.
A másik dédelgetett tervünk a gyermekvédelemmel kapcsolatos. Talán a gyermekotthoni élményem miatt figyelek annyira arra, hogy hol tudok nehéz helyzetbe került gyerekeknek segíteni. A kidolgozás alatt álló programról remélem, hogy még idén hírt adhatunk a tamugatok.hu honlapunkon és a Facebook oldalunkon.
Jó, hogy említed a TámUgatók Facebook oldalát! Nagyon tetszik, amit és ahogyan megosztotok!
Igyekszünk bemutatni a mindennapjainkat és azt, micsoda hatása van a kutyáknak. Az autizmus hónapjában például készült egy sorozatunk „Kókusz az autizmus világában” címmel. Egy másik sorozatban pedig a terápiás vizsga egyes feladatait ismertettük, elmagyarázva, hogy milyen a kutyától és a gazdától elvárt viselkedés és miért. Csak egy példa: bármennyire is ösztönös lenne, ha a kutyus dolgozik, nem foglalkozhat az orra előtt illatozó májkrémes kenyérrel!
Hogyan zajlik egy terápiás alkalom a kutya és a gazdája jelenlétében?
A fejlesztő terápiában a felvezető a terápiát vezető szakemberrel dolgozik együtt, hosszú távú együttműködésben. Megtervezik a foglalkozások menetét, kitalálják a feladatokat és együtt dolgoznak a terápiás helyzetben. A csoportvezető a résztvevőkért felel, a felvezető pedig azért, hogy a kutya a lehető leggördülékenyebben tudjon a gyerekekkel dolgozni. Fontos, hogy a fejlesztő terápia rendszeres legyen. Az az ideális, ha hetente egyszer találkozunk. A világjárvány sajnos a mi dolgunkat is megnehezítette, de örülünk, hogy lassan mindenütt újrakezdődhetnek a foglalkozások.
Egy terápiás sorozatot ugyanaz a felvezető és kutya visz végig, hiszen a résztvevők megszokják, megszeretik a négylábút és várják legközelebb is. Viszont a párosnak fontos, hogy időnként célcsoportot váltson. Halmozottan sérült gyerekek után például épekkel dolgoznak, vagy hospice-házba mennek, esetleg idősek otthonába, természetesen a páros habitusának megfelelően.
Kérlek, mesélj néhány példát, hogyan tudjátok segíteni egy-egy gyerek vagy csoport fejlődését!
A terápiás csoportokban a kutya jelenlétében könnyebben mozdíthatóak a gyerekek, jobban kommunikálnak, motiváltabbak. Van, aki azelőtt be sem ment a foglalkozásra, de a kutyának sikerült rávennie a részvételre.
Van, aki nem beszél, nehezen fejezi ki magát, de ha egyedül maradhat a kutyával, meg meri fogalmazni, ami kikívánkozik belőle.
Van, akit megnyugtat, van, akit aktivizál, de mindenkit együttműködőbbé tesz akár az is, ha a foglalkozás közben simogathatja a bundás négylábút.
A pszichiátrián sokszor tudunk segíteni a helyes diagnózis felállításában a szakértőknek. Mozgásrehabilitációban pedig jellemző, hogy azoknak a gyerekek, akiknek nehezen mozog a kezük, a kutya hatalmas motiváció arra, hogy mozgassák az ujjaikat vagy kinyújtsák a kezüket. A feladattervben például kitaláljuk, hogy feldíszítjük a kutyát (ezt egy terápiás kutyának bírnia kell!) és a gyerkőcnek kell leszednie róla a megadott tárgyat. És láss csodát, az addig nem használt kéz megmozdul! A finommotoros mozgások fejlesztésénél pedig előfordul, hogy konfettivel szórjuk tele a kutya bundáját, hogy a kis kezek csippentő mozdulatokkal vagy fésüléssel le tudják szedegetni róla a színes köröcskéket.
Mi az, amit a kutyáktól tanultál?
Ha tiszteljük őket, a kutyák folyamatos önreflexióra késztetnek, általuk sokat tanulhatunk magunkról és a világról. Leginkább azt mutatják meg, mennyire fontos, hogy figyeljünk másokra, észrevegyük, mi esne jól nekik. Ez a kutyáknak ösztönösen megy. A másik irány is fontos: nekünk is figyelnünk kell a kutya érzéseire, hogy biztosíthassuk a munkájához a megfelelő feltételeket. Ha egymásra tudunk hangolódni, a kutyák adják a legőszintébb visszajelzést: sokszor rajtuk veszem észre a saját elakadásaimat is!
Név: Egyesület az Inklúzióért
Adószám: 18904693-1-41
Comments