Hogyan készülnek a protézisek? Kis Tamás ortopédiai műszerésszel beszélgettünk különleges szakmájáról és új technológiákról.
NÉVJEGY
Kis Tamás
Tamás több vargabetű után lett ortopédiai műszerész, ma már a szakmája hivatalosan elismert mestere, megannyi ilyen-olyan okból amputált vagy eltérő fejlődésű láb „mozgásba hozója”. Hódmezővásárhelyen él, Szegeden dolgozik, de gyakran megfordul Budapesten is az ügyfelei miatt, vagy azért, hogy maga is újabb technikákat, például térdprotézis-programozást tanuljon. Kikapcsolódni családi körben, illetve a vízparton szokott, horgászversenyeken indul.
Kezdjük a legizgalmasabbal! Melyek a munkád legkülönösebb pillanatai?
Például soha nem gondoltam volna, hogy valaha kijutok egy Iron man versenyre. Persze nem én teljesítettem pihenő nélkül a 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból, és végül egy maratoni, 42 kilométeres futásból álló versenyt, de a szakmámnak köszönhetően volt szerencsém „depózni” az egyik kedves ügyfelemnek. Czene Gábor elhivatott sportoló: Európa-bajnok paratriatlonista, aki lovasíjászkodik, motorozik is, egyáltalán nem lát akadályt abban, hogy műlábbal él. Ő az egyetlen magyar, aki műlábon teljesítette az Iron mant, beleértve a futás részét is. (Vele külön interjút tervezünk – a szerk.)
Ezen a megmérettetésen az autóversenyekhez hasonlóan depót alakítanak ki, ami a versenyzőknek frissítési pontként szolgál, és itt cserélhetik a felszerelést, ha szükséges. Gábor lábának az igazítását, cseréjét is itt végeztük.
Gábor korábban két lábat vitt, s „lábat cserélt” a futás előtt, de újabban már a továbbfejlesztett futólábával teljesíti a kerékpáros távot is, hogy időt nyerjen.
Kérlek, adj egy kis fogalommagyarázatot, hogy könnyebben értsük majd, amit a szakmádról és az ügyfeleidről mesélsz!
Én inkább lábas vagyok, azaz műlábakat készítek, ezekről tudok részletesebben beszélni. A végtagprotézis vagy művégtag azoknak könnyíti meg vagy teszi lehetővé a lábon járást, akik enélkül kerekesszékbe kényszerülnének. Ilyenek a baleset vagy betegség miatt amputált emberek, illetve azok, akik fejlődési rendellenességgel születtek.
A végtagból az amputáció után megmaradt részt hívjuk csonknak. A jó művégtag alapja a tok: minden azon áll vagy bukik, hogy a (láb)csonkot magába fogadó tok mennyire kényelmes, hogy illeszkedik a viselője csonkjára és az alatta lévő modulalkatrészekhez (pl. térdízület, bokaízület, lábfej, stb).
Fontos a művégtag jó beállítása is, hogy hogyan lehet egyensúlyba hozni a másik oldalon lévő ép végtaggal. Külön kihívás, ha a másik oldalon is művégtag van.
Érdemes még tudni, hogy minél könnyebb a protézis, annál jobb, manapság már nagy a választék. A legmodernebb és legkönnyebb, ugyanakkor szilárd anyagok a karbon és a titán. A karbonnal nagyon szeretünk dolgozni, de ez sem jó mindenre. Például nem ajánljuk annak, akinek a csonkja változékony, mert ha egyszer elkészült, nem lehet igazítani.
Hogyan lettél épp ortopédiai műszerész?
Teljesen véletlenül. Az eredeti szakmám mechanikai műszerész, tíz évig motor- és kerékpárszerelőként dolgoztam mint vállalkozó. Utána 10 évig vérszállítóként kerestem a kenyerem. Tehát az előéletemben van műszerészség és egészségügy, ám ezek csak akkor kapcsolódtak össze, amikor jelentkeztem egy frissen indult cég álláshirdetésére műszerésznek.
A hirdető kisvállalkozás történetesen protéziseket gyártott. Egy tapasztalt kolléga mellett dolgoztam nyolc éven át. Sok mindent tanultam, leginkább a gyakorlatban, a magam küzdelmei árán, úgyhogy magamat neveltem ki. Betanított műszerészként kezdtem, aztán amikor összejött a felvételihez szükséges gyakorlatom, beiskoláztak.
Előbb ortopédiai műszerész lettem, majd megszereztem a gyógyászatisegédeszköz-forgalmazói, illetve a kötszerész és fűzőkészítő szakmát is. Ez utóbbi a varrás miatt volt különösen fontos számomra, hogy az alapokon felül is megtanuljam a fogásokat, aminek nagy hasznát veszem az egyéni protézisek készítésénél. Végül 2018-ban letettem a mestervizsgát is.
Emlékszel az első esetedre?
Persze, eléggé mélyvíz volt. A főnökömmel együtt mentem a klinikára egy súlyos teherautóbaleset sérültjéhez. Akkor még nem hitte, hogy egyszer újra járóképes lehet, de bízott bennünk és hamarosan újra két lábon járt, még ha az egyik művégtag volt is.
Mi az, ami megtetszett ebben a szakmában?
Az fogott meg és tart a pályán azóta is, hogy látom a pozitív eredményt! Először találkozom valakivel, aki mondjuk, egy baleset után a padlóra kerül, amputálják a végtagját. Aztán tapasztalom, hogy megérti: nincs vége az életnek, mobil maradhat egy műlábbal. A bizalmát kérem a munkához, aztán ott vagyok, amikor felpróbálja az elkészült protézist és megérzi, hogy új lehetőségek nyílnak előtte, amikben előtte nem hitt.
Nagyon jó érzés hozzájárulni ahhoz, hogy egy mozgássérült ember ki tudjon szállni a kerekesszékből és ismét lábra tudjon állni és járni. Akkora életminőségi ugrást jelent ez, amit mi el sem tudunk képzelni!
Hol kezdődik a munkád, mikor találkozol először az ügyfeleddel?
Minél előbb találkozunk az ügyféllel, annál könnyebb az együttműködés. Ritkán, de az is előfordul, hogy még az amputáció előtt beszélhetek a beteggel és konzultálhatok az orvosokkal is, hogy a leendő protézisre vonatkozó szempontokat is figyelembe vehessék a csonk kialakításánál. Akkor sem vagyunk elkésve persze, ha csak később találkozunk, mert minden csonkra lehet megoldást találni, de tény, hogy van, amire könnyebb.
A legtöbbször a műtét után nem sokkal látogatom meg az új ügyfelet. Felvázolom neki, milyen életminőség-változást hozhat számára egy jól megalkotott protézis. Ilyenkor elmondom neki, milyen lehetőségei vannak, megbeszéljük, mik az ő szempontjai, igényei, a céljai, milyen mozgástevékenységre optimalizáljuk a leendő protézist. Egy 70-80 éves embernél például először azt célozzuk meg, hogy a lakásban mozogni tudjon. Ha ez már jól megy és igénye is van többre, akkor megyünk tovább és csinálunk egy olyat, amivel már vásárolni is el tud jutni, vagy lépcsőzni is képes.
Ez biztos nem ilyen egyszerű folyamat, mint ahogy hangzik…
Persze, hogy nem egyszerű. Lassú, küzdelmes időszak után születik meg a végleges protézis. A legelső felállás sokakat hidegzuhanyként ér, mert fájdalmak jelentkezhetnek, és egy idegen „testrészt” kell megszokni.
Egy biztos: én addig alakítom a művégtagot, amíg a viselője nem lesz vele teljesen elégedett.
Van, hogy a nulláról kezdem újra, amíg jó nem lesz, vagy más típust ajánlok, s közben biztatom a pácienst, hogy tartson ki, meglesz a megfelelő eszköz! Mivel nem szeretek feleslegesen dolgozni, nem „hagyom ott” egy elkészült, de valamiért még nem jól illeszkedő szerkezettel, amit aztán betesz a sarokba és nem használ. Szeretem, ha az „alkotásaim” lábon vannak, használják őket.
Egy protézis nem örök életre szól. Milyen időközönként találkozol az ügyfeleiddel?
A protézis elkészülte után sem engedem el az ügyfelem kezét (lábát 😊), mert a legtöbb esetben a karbantartást is én végzem, ha pedig az ügyfél elégedett, a következő protézisét is rám bízza, hiszen időnként új eszköz válik szükségessé.
A kihordási idő – az az időszak, aminek az elteltével újabb, támogatott eszközre jogosult az érintett ember – változó. Egyes eszközöknek egy, másoknak kettő vagy több év. Ha eközben hirtelen állapotváltozás áll be, például az ügyfél sokat hízik vagy fogy, esetleg másfajta terhelésnek van kitéve, akkor alakítani kell az új helyzetre a protézist. Ennek legegyszerűbb este, amikor a tokot változtatjuk meg, ennek cseréjét egyedi elbírálással lehet kérni a kihordási időn belül is. De van olyan páciensem is, aki 10-12 éve vidáman használja a tokját.
Van, aki a folyamat közben elpártol tőled?
A többség hűséges, de előfordul, hogy valakinek elfogy a türelme és úgy dönt, máshol próbál szerencsét. Én nem láncolom erőszakkal magamhoz a kuncsaftjaimat. Akár a kész protézis karbantartását, javításának és átalakításának jogát is átengedem (ehhez kérelemre van szükség a szabályozás szerint!). Nem csinálok hiúsági kérdést ebből. Ha úgy érzi, máshol jobbat kaphat, meg kell adnom neki erre a lehetőséget. Persze több esetben mégis visszatérnek, ki két hét, ki fél év után, ki pedig évek múlva, a következő protézisénél.
Mitől lesz jó egy protézis?
Ahhoz, hogy jól használható művégtagot készítsünk, a használója motivációjára, akaraterejére mindenképp szükség van. Aki pontos visszajelzéseket ad és türelmes, annak lesz igazán kényelmes végül a protézise. A lényeg az, hogy napi szinten jól és fájdalom nélkül tudja használni, az már csak hab a tortán, ha meg se látszik a járásán, hogy nem a saját lábán megy.
Azt szoktam mondani, hogy a jó ellátás sikere csak 20 százalékban múlik rajtam és a munkámon, a 80%-ot az ügyfél teszi hozzá. Két dologból kell nagyon sok a folyamat során: türelemből és motivációból.
Ki az, akit ebből a szempontból példaképnek tekintesz?
Az illető az egyik oldalon combos, azaz combnál amputált volt, a másik oldalán pedig még csonkja sem volt, medencekosaras protézist kellett készíteni neki. Szerintem ő sem gondolta eleinte, hogy lehetséges, de hitt nekem és együtt megcsináltuk: ugyan négy évbe telt, de járóképes lett! Igaz, hogy két háromlábú bottal, de járni tudott! Ehhez hatalmas akaraterőre volt szüksége és kitartásra, mert rengeteget kellett fogynia is. Elviselte a sok műtétet, a fogyókúrát, a próbálkozásokat, közben erősítette a karját, és az tartotta életben, hogy ő újra járni fog! Az ő elvesztése, halála nagyon megviselt. Azóta is, ha nehéz helyzet adódik, mindig arra gondolok, hogy ha ő nem sírt, ha ő föl tudott állni, akkor nekem is menni fog!
Milyen típusú munkáid vannak?
Én nagyrészt inkább „lábazok”: mivel az első főnököm lábprotéziseket gyártott, így abba tanultam bele. A jelenlegi munkahelyemen, az Ortoprofil Alföld Kft.-nél egyedi protézisekkel foglalkozunk.
Korszerű anyagokat, újonnan fejlesztett alkatrészeket használunk, köztük igazi high-tech megoldásokat is, mint amilyenek a mikrochipes térdízületek.
Annak ellenére, hogy lábas vagyok, előfordul, hogy kezek rehabilitációjával is foglalkozom. Például egy 10 év körüli kislányéval, aki versenyszerűen triatlonozik. A kézfeje nem megfelelően fejlődött, ez a kerékpározásnál probléma volt, de a kesztyűszerű eszközt felvéve semmiben sem különbözik a többiektől, az épek között versenyez, nagy tehetség! A versenyzés miatt külön kihívás volt az eszközt úgy megalkotni, hogy ha a viselője elesik a biciklivel, azonnal ki tudja rántani a kezét a kesztyűből.
Hány éves a legfiatalabb ügyfeled?
Egy négyéves tünemény, akinek egy fejlődési rendellenesség miatt deformált, jóval rövidebb az egyik lábszára. Hiányzik a csípőízülete is, műtik folyamatosan, a szülei mindent megtesznek érte és a kislány is nagyon motivált. Amikor először jártak nálam, érthető módon félt, furcsa volt neki a helyzet. A legnagyobb kihívás az volt, hogy nyugton legyen, amíg méreteket veszek. Kínomban felajánlottam neki, hogy bármit rajzolhat. Ez hatott. Jól kidekorálta az asztalt, de meglettek az adatok. Sokszorosan kárpótolt, amikor feltehettük rá az első – természetesen rózsaszín – protézist, és kétlábra állhatott.
Másnap felhívtak a szülők, hogy a gyerek meg sem áll, nem lehet egy percre sem leültetni, annyira élvezi. Nagyon büszke vagyok rá!
Hogy juthat valaki művégtaghoz?
A társadalombiztosítás jelentősen támogatja a művégtag-készítést. A SEJK elektronikus rendszerben felsorolják az alapfinanszírozott típusokat, eszközöket és azt az árat, amit a NEAK fizet a rengeteg papírmunka után erre engedélyt szerzett műhelyeknek. Ezek milliós tételek is lehetnek akár, de az ügyfél ennek töredékét fizeti: az online katalógusban szereplő eszközökért például 5 ezer forintot.
Ettől eltérő utat jár be az, akinek speciális protézisre van szüksége. Ezekben az esetekben egyedi árajánlatot adunk, majd az illető beadja egyedi kérelemmel elbírálásra. Egy bizottság állapítja meg, hogy az ajánlatban szereplő árnak hány százalékát vállalják át, ez lehet 70-80% is.
Mi a legkülönlegesebb alkatrész, amivel mostanában dolgozol?
Egy olyan mikroprocesszoros térdízület, ami anyagáron több millió forintba kerül, mert van benne egy programozható, beépített kis számítógép, ami a különböző terheléseknek megfelelően különböző járásképmintákkal vezérli az műízület forgását. Az egész egy telefonos applikációval programozható.
Több gyártónál is végeztem programozói tanfolyamot, mert ez is egy tudomány: az üléshez, álláshoz, járáshoz, lépcsőzéshez, hajlításhoz más és más, de mindig az egyénre szabott „programra” van szükség.
Ez izgalmas nekem, mint készítőnek, de ennél sokkal fontosabb, hogy a használónak annyival kényelmesebb, jobb járásélményt ad, amiért érdemes akár milliókat áldozni.
Mi most a legújabb trend?
A hagyományos protézisek lágy belső tokkal készülnek, és különböző bandázsokkal és hevederekkel rögzítik őket. Ezekbe az eszközökbe egyszerűbb csonkharisnyákat használnak.
Az új trend most a lineres ellátás, ami anyagában és rögzítéstechnológiai szempontból is többféle lehet. Van olyan, hogy egy „tüske” csatlakozik a tok alján lévő zárszerkezethez, ami rögzíti a csonkra felhúzott szilikonszerű géllel bevont „harisnyát”.
A vákuumos rendszernél pedig nincs alsó csatlakozó, csak a vákuum tartja a helyén a végtagot. Ezek drágábbak nyilván, de magasabb aktivitási szintnél, például sportolásnál csak ez jelent kényelmes és fájdalommentes megoldást.
Elárulhatjuk, mert hozzájárult, hogy az egyik ügyfeled, akinek ilyen speciális, vákuumos technológiával készült protézise van, Illés Barbara gyógypedagógus, akivel 2021-ben készítettünk interjút. Hogy találkoztatok?
Barbarát súlyos közlekedési baleset érte, így az általa vezetett Csillagház Általános Iskolába járó gyerekekhez hasonlóan érintett lett, mozgássérült. Többször műtötték a lábát, míg végül a térdét sikerült megmenteni, de a csonkja nagyon fájdalmas, érzékeny lett, így merült fel az új technológia kipróbálása, amely a lehető legkíméletesebb a csonkjához.
Épp műszerészeknek tartottam előadást Budapesten. Itt ismertem meg Barbit. Megpróbáltunk neki két különféle tokot készíteni. Az egyiket lézerszkenneres letapogatással vett minta alapján, a másikat hagyományos gipszminta után. Párhuzamosan megcsináltuk mindkettőt. Barbi először a lézerrel vett minta alapján számítógéppel kimart, testre szabott tokot próbálta föl. Ahogy ráállt, kiült a fájdalom az arcára és közölte, hogy „Ezzel nem indulnék el…”. Aztán jött az általam készített tok.
Fölállt, és láttuk rajta a megkönnyebbülést. „Ez egészen más!” – mondta, és tett egy kört két bottal. Aztán közölte, hogy lerakná az egyik botot. Az újabb kör után pedig megpróbálta bot nélkül.
Amikor ezt a kört is megtette, odafordult hozzám: „Te leszel az én műszerészem!” És tényleg, azóta is együtt dolgozunk!
Sok sikert a további munkádhoz és ezúton is köszönjük Illés Barbarának, hogy interjúalanynak ajánlott!
Comments