Nem kommunikálni lehetetlen

Március végén megtartottuk első szülőtérningünket, amely az Augmentatív és Alternatív Kommunikáció köré szerveződött. A tréningen eltökélt szándékunk volt, hogy a résztvevő szülők átfogó képet kapjanak az AAK sokszínű módszertanáról, változatos eszköztáráról, továbbá célzott kérdésekre nyújtsunk választ gyermekük kommunikációjának támogatásával kapcsolatban.

A képzés egyik mottója volt, hogy "nem kommunikálni" lehetetlen!

A látszólag egyszerűnek tűnő mondat mögött mégis sokkal több jelentés bújik meg. Hacsak arra gondolunk, hogy a csecsemők mozgással, sírással, egyszerű hangokkal fejezik ki szükségleteiket már önmagában formálhatja a kommunikációról alkotott képünket.

A tréningen résztvevő szülőket abban próbáltuk segíteni, hogy a kommunikációs helyzetekről meglévő ismereteik bővülni tudjanak, és formálják a témával kapcsolatos hiedelem rendszerüket. Szándékunk volt közösen keresni olyan hétköznapi, egyszerűen megvalósítható szituációkat, amelyekben motiváltak lesznek gyermekeik a kommunikációra. Legyen szó egy játék elkéréséről, egy étel elutasításáról, vagy akár a megunhatatlan dalocska sokadik lejátszásról, mi hiszünk abban, hogy mindenki változatos módokon, de képes vágyai kifejezésére.

A szülőtréning után arra voltunk kíváncsiak, hogy a résztvevők hogyan tekintenek vissza kisgyermekük és saját történetükre az AAK tükrében, illetve arra, hogy miben és mennyire segítette őket ez a négy napos közös gondolkodás.

Beszélgetőpartnerem két olyan spéci anyuka volt, akik mindketten 0-5 éves korú , eltérő fejlődésű gyermeket (is) nevelnek. Zsanett gyermeke, Peti 2 és fél éves, Down szindrómás kisfiú, aki szókezdeményeket, olykor magánhangzókból álló mondatokat használ.

Betti kislánya Villő 3 és fél éves, az ő tipikustól eltérő fejlődésének oka még nem tisztázott.

Sára: Mikor és hogyan találkoztatok először a kommunikáció fejlesztés fogalmával?

Zsanett: Petivel két-három hónapos kora óta fejlesztésekre járunk. Abban a tanévben kezdődött a covid-járvány, így sokszor csak Zoom-on tartottuk a kapcsolatot a szakemberekkel. A konzultációk során beszélgettünk pár szót a beszédfejlődésről is. Nálunk ez amúgy is családilag későn indult el, így már egészen korán figyelgettem, hogy mit „mond” Peti. A gesztusjelekkel is a fejlesztőben találkoztam, előtte csak a játékos baba jelnyelvről hallottam.

Betti: Mi amikor elkezdtünk Villővel fejlesztésekre járni, akkor még nagyon pici volt, 2 hónapos. Később úgy láttuk, hogy lassabb ütemben alakul Villő mozgásfejlődése, ezért felkerestünk egy szakembert, de igazán nem tudtuk, hogy mivel állunk szemben, most belegondolva szerencsésnek érzem magam, hogy nem tudtam. Amikor elkezdtek arról beszélni, hogy izomtónus eloszlási zavar, én az egészet nem tudtam hova tenni, igazán nem értettem. Amikor eljutottunk oda, hogy már forgott, felült, mászott, még akkor is egy nagyon csendes gyermek volt.

Sára: Milyen fejlesztésekre jártatok korábban? Ezek közül volt olyan, amelynek része volt a kommunikáció fejlesztés?

Betti: Jártunk csoportos mozgásfejlesztésre, DSZIT terápiára, TSMT terápiára és folyamatosan járunk egyéni gyógypedagógiai fejlesztésre. Arra emlékszem, hogy nekünk olyan TSMT terápiánk volt, amiben volt kommunikációfejlesztés is.

Zsanett: Mi egyéni gyógypedagógiai fejlesztésre jártunk és csoportos mozgásfejlesztésre. Ha most visszagondolok, voltak ezekben kommunikációt fejlesztő játékok, de bennem habár tudatosult, hogy mi a cél ezekkel, őszintén szólva nem tartottam ezt a területet annyira fontosnak – főleg ilyen pici korban, de a képzés óta máshogy tekintek erre.

Sára: Hol jelezték először, hogy a kommunikációval, mint külön fejlesztési területtel is érdemes lehet foglalkozni?

Betti: Amikor végre találkoztunk egy nagyon jó gyermekneurológussal, aki alaposan megvizsgálta Villőt, ő mondta, hogy bizony-bizony a figyelmével fejlesztésre kell járnunk. A kommunikáció fejlesztéssel kapcsolatban idén ősszel mesélt a gyógypedagógusa, ő javasolt egy olyan szakembert, aki Villő temperamentumához illő kommunikáció fejlesztést tart.

Zsanett: A karantén időszak alatt online voltak a csoportfoglalkozások, ahol egy anyuka mesélt a gesztusjelek használatáról. Ekkor eszembe jutott, hogy korábban jelnyelvet tanultam és meglepődve hallgattam, hogy a különböző jelek hogyan segíthetik a változatos kommunikációs kihívásokat.

Szakemberek korábban nem jelezték, hogy a kommunikációval “külön” is érdemes lehet foglalkozni.

Sára: Hogyan jellemeznéd gyermeked kommunikációját?

Zsanett: Peti, mivel a negyedik gyermekünk, így sokszor már tapasztalatból is tudjuk, hogy mit szeretne. Néha már kétszavas mondatokat is mond, de valószínűleg ezt csak mi értjük, akár az adott helyzet miatt, akár azért mert ugye a mi gyerekünk.

Betti: Nekem az a megélésem, hogy ő mindent ért, viszont mi nem tudjuk megfejteni, hogy ő mit szeretne számunkra kifejezni. Azt látjuk, hogy szeretne velünk beszélni, de valamiért elakadt ez a folyamat. Érdekes, hogy korábban sokszor azt láttam, hogy nem szívesen próbálkozik, például a foglalkozásokon meg sem próbálta utánozni a hangokat. Újabban egyre több olyan helyzetet tapasztalatok, ami már megcáfolja ezt.

Sára: Honnan hallottál a képzésről? A szülőtréning előtt hallottál már az AAK-ról?

Zsanett: Egy Facebook-os Down szülőcsoportban hallottam. Szinte rögtön jelentkeztem, egyrészt mert örültem, hogy ingyenes, másrészt gondoltam, jó lesz kicsit kiszakadni itthonról, a szokásos napokból. Én csak ezután kerestem rá, hogy mi is pontosan ez az AAK.

Betti: Egy barátnőm küldte el, hogy lesz ez a lehetőség. Már hallottam egy keveset az AAK-ról és felmerült, hogy elmegyünk egy olyan gyógypedagógushoz, aki AAK terapeuta és segít majd nekünk bevezetni a képes kommunikációt. Így nem is volt kérdés, hogy jelentkezzek, hiszen azt reméltem, hogy olyan dolgokról hallatok majd, amivel eddig nem találkoztam.

Sára: Van valami, ami megváltozott a hétköznapjaitokban a képzés elvégzése óta?

Zsanett: Azóta sokkal tudatosabban használunk gesztusjeleket és sokkal tudatosabban beszélek Petivel. Például törekszem arra, hogy rövid szavakat, mondatokat mondjak, és ha szükségesnek érzem, többször is elismétlem. Másrészt sok dolog helyre került bennem a beszédfejlődés összetettségével és a kommunikáció fontosságával kapcsolatban.

Betti: Én tudom magamról, hogy általában nehezen építek be új dolgokat az életünkbe, de jobban odafigyelek arra, hogy sokat játsszunk hangszerekkel, tapsoljunk egyszerű szavak kiejtésekor. Azóta elkezdtünk gesztusjeleket használni és a napokban önmagától használta a vége jelét a szó magánhangzóival összekötve, amikor már nagyon elege volt egy játékból. Valahogy természetes módon alakult ki a kommunikáció fejlesztés.

Sára: Hogy érzed, mit adott neked ez a szülőtréning?

Betti: Nagyon élveztem a beszédfejlődésről szóló elméleti részét a képzésnek. Azt hiszem, hogy segített megérteni és elfogadni, hogy az, amivel kapcsolatban sokszor türelmetlen vagyok, mennyire összetett és nehéz.

Zsanett: Nagyon jó volt kiszakadni, felnőtt emberek közt lenni, akkor is, ha fordított gyerekekkel kapcsolatos volt a téma. Megerősítést kaptam, hogy inkább olyan rövid tevékenységeket érdemes keresnem a mindennapi életünkben, ahol Peti is részt tud venni a „felnőtt” tevékenységünkben, hiszen ott is tud fejlődni észrevétlenül, és nem kell ráfeszülnöm, hogy most már pedig egy órát fejlesztenem kell… Ugyanakkor egy csomó tippet kaptam, hogy mivel is tudunk otthon játszani. Nagyon jók voltak az önismereti játékok, hozzásegítettek a saját céljaim konkretizálásához, illetve a szülőségemben is megerősítettek.