Félre a zavarbajövéssel, az óvatoskodással!
Megkérdeztünk titeket, sima és fordított szülőket, hogy szerintetek mi segítene abban, hogy a játszótereken, gyerekprogramokon kevesebb zavarbajövéssel, nehézséggel tudjatok közeledni egymás felé. És kiderült, hogy valójában mindenki nagyon nyitott.
Amikor 8 évvel ezelőtt még MagikMe-ként speciális játszótéri eszközt kezdtünk el fejleszteni, az vezérelt minket, hogy esélyt kell adni mindenkinek, hogy játszani tudjon a többiekkel és ezáltal a családja se szigetelődjön el. Azt mondtuk, hogy ha lesz olyan eszköz, amin egy mozgássérült kisgyerek együtt tud játszani a többi gyerekkel, akkor talán elindul a változás. Annyira sokan támogatta(to)k ebben minket ebben, amiből felsejlett, hogy a világ örül, ha kijövünk, elvegyülünk, ott vagyunk, színezzük, vár minket.
De mindeközben rájöttünk, hogy egy eszköz önmagában, ezer helyen sem csinál inklúziót. Először beszélnünk kell a kérdésről a gyerekekkel is és a felnőttekkel is. És segítenünk kell a közeledést.
Úgyhogy most beszéljünk arról, hogy miért van fal simák és fordítottak között, és hogyan derült ki a kérdőívünkből, hogy annyira nincs is.
A múlt héten feltettünk néhány kérdést sima és fordított szülőknek azzal kapcsolatban, hogy ők mit gondolnak arról, hogy hogyan tudnánk minél könnyebben átlépni a kezdeti nehézségeken a sima-fordított találkozások során, és elkezdeni végre tényleg szemrebbenés nélkül megszokni, hogy ilyenek és olyanok is vagyunk, slussz passz.
A jó hír az, hogy legalábbis a kitöltők válaszai alapján, mindenki erre vágyik, hogy ide eljussunk. Hopsz, már ki is dőlt pár raklap tégla a falból.
Jó nyilván, akihez eljutott a kérdőívünk, és ki is töltötte, eleve fontosnak tartja ezt a kérdést, és a mintánk egyáltalán nem reprezentatív.
De legyen most elég annyi, hogy ismét kiderült, hogy a világban sok elfogadó és nyitott ember jön-megy. Koncentráljunk most rájuk, és segítsük az ő egymáshoz való közeledésüket, tanuljunk az ő válaszaikból.
A többiek majd puhulnak, lazulnak, követnek minket, aztán alig marad majd tégla a falban. Hány dolog volt régen fura és ma már nem? Na akkor ezt meg is beszéltük.
Érdemes nyitni
Nyilván mind a spéci mind a sima gyerekek és a szüleik sokfélék. Az, hogy valaki játszik-e, szóba elegyedik-e másokkal, akiket nem is ismer, eleve személyiség függő. Ezt többen megfogalmaztátok a válaszaitokban.
Mindezzel együtt azok a spéci gyerekeket nevelő szülők, akiknek a gyereke vágyik a gyerektársaságra, mind arról számoltak be, hogy jól esne nekik, ha a többiek kedvesen jeleznék feléjük, hogy észrevették őket, hogy látják, hogy nem sima a helyzetük, és nyitottak rájuk. Ez egy kedves mosoly, egy csitcset szerű közeledés formájában éppen elég jelzés. Egy gesztus, amitől a spéci gyerek szülője azt érzi, hogy elfogadják őket.
Mert igazából egy nem hagyományos gyerekkel kimenni a nagyvilágba csak úgy szórakozást keresni, elég sok szempontból kihívás. Nem is sokan, és nem is gyakran teszik. És ha kimennek, az már egy hatalmas lépés. Akik emberek közé mennek többé-kevésbé már elfogadták saját helyzetüket. Készen állnak rá, hogy ezt a világ előtt is vállalják, és még az olyan, praktikus nehézségeket is hajlandóak legyűrni, amit egy nehezen mozgó vagy nehezen kordában tartható gyerekkel való mozgás jelent. És leginkább azért kerekednek föl, mert társas élményekre vágynak.
Jó volt látni, hogy a válaszok alapján, ezt látja, és értékeli is a világban sok mindenki. Nagyon sok olyan gondolatot fogalmaztak meg a sima szülők, hogy látnak minket, fontosnak tartják, hogy a gyerekeik is találkozzanak a mi spéci gyerekeinkkel. Tisztelik és csodálják a mindennapi erőfeszítéseinket, és bátorítanak minket arra, hogy jöjjünk elő, és legyünk jelen a világban.
Ezeket az üzeneteket a keretes írásban el is olvashatjátok. Merítsen ebből erőt minden spéci szülő vagy spéci ember, ha elhagyná a szuflája.
Vegyük észre ezt a nyitottságot! Mert nagyon úgy tűnik, hogy ott van, ha nem is mindenkiben, de sokakban. Őket keressük, rájuk koncentráljunk!
Nem meglepő módon, ugyanennek a nyitottságnak örül a másik oldal is, azok a sima szülők, akik szívesen közelednének, de esetleg zavarban vannak, mert nem tudják, hogyan kezdjék a kapcsolódást. Elsősorban attól tartanak, hogy valami bántót tesznek vagy mondanak.
Mindenesetre válaszadók kb 45 %- a nehéznek érzi, hogy egy spéci szülőtárshoz forduljon.
20 % -nak sima ügy, a többiek pedig eleve nem azok az ismerkedős fajták, de legalábbis, ha inkább a helyzetre és a gyerekek érdeklődésére bízzák magukat.
Ha a játszótéren találkozol egy fogyatékosságban érintett vagy speciális nevelési igényű gyerekkel és szüleivel, érzel-e késztetést arra, hogy beszélgess velük, vagy akár közös játékot kezdeményezz velük és a saját gyerekeddel?
Hogyan segíthető a kommunikáció?
A jó hír az, hogy a spéci gyerekek szülei szinte kivétel nélkül azt mondták, hogy ők bármilyen kedves kérdésre nagyon szívesen válaszolnak. Kérik a többi szülőt, ha a gyerekük bámul, kérdezne, közeledne, akkor bátorítsák őt ebben. Nyugodtan kérdezzék őt, mint a gyereke szakértőjétől. Nem fognak megbántódni. Nekik nagyon nagy öröm, ha a gyerekükre jól kíváncsi valaki.
Kértünk is tőlük példamondatokat hogy ők milyen közeledést díjaznának sima szülőtársaiktól. Íme néhány példa, azon felül, hogy bármi kedves, dicsérő, nyitott közeledés nagyon jó kezdet.
És erre mit tesz Isten, kiderül, hogy a sima szülők pedig 135-ből 105-en kifejezetten nagyon hálásak lennének, hogyha a spéci gyerekek szülei gyereknyelven el tudnák mondani az ő gyereküknek, hogy mi történt a kis spécijükkel, és hogy hogyan tudnának vele játszani vagy akárhogy kapcsolódni.
Én, speciel, ha bámul egy kisgyerek - mert hát nincs mit tenni, a gyerekek bámulnak, ha furát látnak – ezt szoktam mondani:
Ő Jancsi, mozgássérült, azért ül babakocsiban, mert nem tud járni, kisbaba korában nagyon beteg volt, és megsérült az agya, ami a mozgást is irányítja, beszélni se tud emiatt. De mindent ért, és nagyon örül neked. Szeret trambulinozni és tud puszit dobni.
Erre valaki elfut, valaki ott marad és kérdez még tizet, valaki meg elkezd vele trambulinozni.
Mindenesetre imádom nézni, ahogy kicsit rémülten bámuló pofácskákból mosolyfejek lesznek. És ez összesen egy perc befektetett energia, utána pedig mindenki jobban érzi magát. Aztán persze elfutnak, de a jó élmény már megvolt.
Sok fordított szülőnek van ilyen bemutatkozó szöveg a tarsolyában, és örül, ha elmondhatja. Sokan maguk kezdeményezik ezeket a beszélgetéseket. Ami a legjobb dolog, mert azonnali jelzés a másik felé, hogy látom a kérdőjeleidet, van rá válaszom.
Bátorítunk minden spéci szülőt, hogy legyen egy rövid bemutatása a saját gyerekéről gyereknyelven, amit bármikor előszedhet, és jeget olvaszthat vele.
Alapjában véve a nyitottságot hangsúlyozta mindkét oldal, mint legfontosabb tényezőt, hogy képesek-e kommunikálni, közeledni.
Annyira sok izgalmas dolgot le tudtunk vonni a válaszaitokból, hogy két részre bontottuk ezt a posztot, a második rész két hét múlva érkezik. Ott többek között arról olvashattok majd, hogy a gyerekek maguktól hogyan szokták lereagálni a sima-fordított helyzeteket, hogy miért érdemes mosolyogni és hogy mik azok a dolgok, amiket mindenképp érdemes elkerülni, amikor spéci gyerekkel találkoztok.
Comments