2024 decemberében két iskola diákjai találkoztak egy közös program erejéig. Nincs ebben semmi különös első hallásra. De valójában mégis van. Pedig nem kellene, hogy az ilyen találkozás különleges legyen.
Egyesületünk egyik nagy víziója, hogy mind térben, mind fejben akadálymentes világban fognak majd a gyerekeink (unokáink, vagy azok unokái?...) élni. Mert az mindenkinek klassz, mindenkinek előnyére válik. Ezért nagyon szeretjük, ha hívtok minket a gyerekeitek óvodai csoportjaiba, iskolai közösségeibe, munkahelyeitekre, rendezvényeitekre, hogy az érzékenyítő foglalkozásainkkal közelebb vigyük hozzátok a fogyatékosság jelenségét. De persze tudjuk, hogy ez olyan, mint a megtanult tananyag (bármilyen szuper élménypedagógiai módszerekkel is támadunk), és nagyon más tud lenni az, amikor élőben, hús-vér emberekkel találkozva kell nagyon akadálymentesnek lennünk (ld. a puding próbája az evés). Így a legjobban azt szeretjük, ha azért kerestek meg minket, hogy csiribú-csiribá, történjen meg a varázslat, és simák és fordítottak együtt legyenek. Ez történt, amikor a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium 6. osztályának osztályfőnöke megkeresett minket azzal, hogy
a gyerekek az érzékenyítő foglalkozásunk után lelkesek és kíváncsiak lettek, hogy jó lenne ezt egy következő szinten folytatni: együtt lenni spéci gyerekkel.
A Csillagház Gyógypedagógiai Általános Iskola nyitottan fogadta a megkeresést, és az ő javaslatukra egy karácsonyi kézműves alkalomhoz csatlakoztak be a sima gyerekek. Hogy ne csak egymás kerülgetése legyen a térben, hanem együtt alkotás, ollóval, ragasztóval, színezéssel, zsírkréta-szagban. Közös tapasztalás.
A találkozót a hatodikos gyerekeknél megelőzte két alkalom, amikor beszélgettünk velük a fogyatékosságokról, feltehették a kérdéseiket. Gondoltuk, hogy ebben a korosztályban biztos nehézkes lesz ez a kérdezősdi, így vittünk egy dobozt is, amibe névtelenül bedobhatták a legfurább kérdéseiket is. De végül erre a dobozra nem volt szükség. A legpraktikusabb kérdésektől (Hogyan pisilnek a sérült gyerekek?), a legmélyebbig (Nem szégyelljük a spéci gyerekeinket?) minden volt a terítéken.
És ennyi! Ha egy gyerek kérdez, érdeklődik, akkor a nehéz, akár félelmetes témák is megszelidülnek, közel kerülnek, és az így internalizált tudás képessé tesz: nyitottan közeledni, elfogadni, kíváncsian szemlélni. Nagyszerű, amikor részesei is vagyunk a varázslatnak, meg nem is: megteremtjük az alapokat, szakmaisággal, nyitottsággal, élményekkel, és aztán a közösségek viszik tovább a tudást, amivel közelebb tudnak lépni akár fogyatékos személyek közösségeihez, akár egyéni szinten a másik emberhez. A gép forog az alkotó pihen.
Van egy álmunk
Az elmúlt hét évünk során számtalan intézményben voltunk, akár többször is. Rengeteg gyerekkel játszottunk az érzékenyítő foglalkozásaink során, ahol hiszünk benne, hogy elvetettük a fogyatékosságról való tudás magvait. Viszont az alig tucatnyi kollégánk, és a körülbelül még egyszer ennyi foglalkozásvezetőnk kapacitása véges. Azt is látjuk, hogy az ilyen “éles” helyzetek teremtik meg azt a nagyon aktív részvételt, hogy a résztvevők valóban kérdezzenek, reflektáljanak akár a félelmeikre, akár a saját maguk viszonyulására a fogyatékossággal kapcsolatban. Írtunk már itt a blogon azokról az eseményekről, amikor ilyen találkozókat szerveztünk osztályok, gyerekközösségek között, vagy akár olyan felkéréseinkről, amikor célzottan kértek fel minket, hogy készítsük elő a terepet, hogy a közösség felkészülten fogadhasson bizonyos fogyatékossággal érkező új társat. Ebben viszont keressük az utunkat, hogy hogyan tudnánk előmozdítani mind a sima, mind pedig a fordított közösségeket, hogy az ilyen jellegű találkozások varázslatában, erejében higgyenek, bízzanak, nyissanak az ilyen lehetőségek felé. Ha van jó gondolatod, oszd meg velünk!
A találkozást szervező két pedagógust is megkértük, meséljenek nekünk arról, milyennek látták ezt az eseményt:
Miért gondoljátok, hogy egy ilyen esemény fontos tapasztalat lehet a gyerekeknek (mindkét intézmény részéről), holott nagyon sok extra munkával jár az egyébként is túlterhelt pedagógusok számára?
Szentesiné Keleméri Dóra igazgató helyettes - Csillagház Gyógypedagógiai Általános Iskola:
Számunkra nagyon fontos a társadalmi integráció előmozdítása, mert diákjaink jelenlegi és felnőtt életét alapvetően meghatározza a társadalmi közeg. Tapasztalataink szerint a megfelelően előkészített közös tevékenység simák és fordítottak között a leghatékonyabb módja a szemléletformálásnak.
Hajdú Krisztina osztályfőnök - Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium:
Nagyon fontosnak tartom, hogy az iskolánkba járó diákokban kialakuljon, megerősödjön a figyelem és elfogadás a spéci gyerekek és felnőttek iránt. Az előkészítő foglalkozások és a találkozások során megszülethet a rácsodálkozás, hogy sok hasonlóság van köztünk. Öröm, bánat, játék és nevetés ugyanúgy részei az életüknek mint a miénknek. Reményeink szerint felnőttként ezt viszik majd tovább.
Mi volt számotokra a legfontosabb élmény ezzel az eseménnyel kapcsolatban?
Szentesiné Keleméri Dóra:
Már az előkészítő foglalkozáson nagyon jó élmény volt a hatodik osztályos diákok nyitottsága és érdeklődő kérdéseik. A csillagházas kézműveskedés után is lehetőségük volt feltenni a közös élmények során felmerült kérdéseiket.
Hajdú Krisztina:
Sokan tartottak a programtól, izgultak, hogy milyen is lesz, épp ezért számomra nagy boldogság volt látni, ahogy kapcsolódnak, közösen alkotnak a sima gyerekek a fordítottakkal.
Comments